Get Adobe Flash player

Ebben az évben is kiváló fogyasztói márka lett a halasi csipke. Az elismerést a MagyarBrands 2016 program keretében nyerte el. Az erről szóló oklevelet csütörtökön délután vehette át Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány elnöke a Csipkeházban. Ugyanitt együttműködési megállapodást írtak alá a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzattal iparművészeti remekünk további népszerűsítésére határon innen és túl. Az ünnepi rendezvényen az idén 40 éves, Pro Urbe-díjas Lyra együttes működött közre két dallal.

Bővebben...

vandor01Ünnepélyes kiállításmegnyitót tartottak szerdán este Harkakötönyben. A tárlat a Márton Áron emlékév egyik eseményeként valósult meg.

Bővebben...

Michel Jackson egy filharmóniai előadáson? Igen, többek között a méltán világhírű énekes szerzeményei is felcsendülnek majd csütörtökön, 13 órától, a Közösségek Házában. A szegedi Deja Vu vonósnégyes előadásának címe: Haydntől Michael Jacksonig. Ez lesz a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának első állomása.

Bővebben...

A Forrás-Új Tükör Klub keddi összejövetelén mutatták be Vedres-Nagy Ibolya és Vedres Ferenc legújabb könyvét. A szerzőpáros az utóbbi időben évente új kötettel jelentkezik, ezúttal a Fény kavarog a szélben címűt hozta el Kiskunhalasra, a Közösségek Házába a férj.

Bővebben...

A Kiskunszt Fotóklub tagja, Daróczi Csaba (a képen, balra) nyerte a Saubermacher - Az év természetfotósa 2016 díjat. Az eredményhirdetés kedden este volt Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban. Nekünk, halasiaknak szerencsénk van, ugyanis pénteken városunkban üdvözölhetjük a kiváló fényképészt, sőt megnézhetjük azt a képet is, amely elnyerte a zsűri tetszését.

Bővebben...

November 10-ig még előfizethet a Kiskunhalas és környéke képeslapjait bemutató könyvre. Különleges válogatás jelenik meg hamarosan a Thorma János Múzeum gondozásában. A szerző, Szakál Aurél szűkebb lakókörnyezetünk, a halasi járás területéről gyűjtötte össze az egykoron divatos képeslapokat.

Bővebben...

Telt ház, fergeteges hangulat, gyönyörű koncert és hajnalig tartó táncház- csak néhány címszó az V. Folk estről. Épp egy éve, hogy a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében elindult ez a hagyományteremtő rendezvénysorozat. A Rézhúros banda, a Juhász, a Rozsdamaró és a Korinda zenekar után most a Sergő zenekar tapsoltatta, majd táncoltatta meg a nézőket.

Bővebben...

sztojkaSztojka Roland a második olyan énekes az idei Pont Karaokeverseny döntős mezőnyéből, akit a zsűritagok bejuttattak a legjobb nyolc előadó közé. Gáspár Laci slágerével esélye lesz megnyerni decemberben a fődíjat.

Bővebben...

tothSzinte a kezdetek óta minden évben kamerák elé áll Tóth Marianna a Pont Karaokeversenyeken. Elsőként az idei döntős mezőnyből őt juttatta a zsűri a legjobb nyolc közé, mivel véleményük szerint az ifjú hölgy még soha nem volt olyan jó, mint a mostani évadban.

Bővebben...

tudomanyMozgalmasan indul a november. Egymást érik majd a különböző programok. November 4-én, a nemzeti gyásznapon érnek véget a halasi ’56-os programok. 16 órakor az országzászlónál levonják a forradalmi lobogót. Ezt követően a főtéri Kopjafánál Bányai Gábor országgyűlési képviselő mond beszédet, majd ökumenikus megemlékezés és koszorúzás lesz.

Bővebben...

trans 
Get Adobe Flash player

Notice: Undefined index: v in /var/www/modules/mod_vidbox3/mod_vidbox3.php on line 47
Képújsághirdetések
trans 
Get Adobe Flash player

Hírnaptár

Február 2017
H K Sz Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5