Süssünk csirkét!
Receptek

Süssünk csirkét!

De ne a klasszikus értelemben vett sültre gondoljunk. Egy kis extra hozzávalóval megbolondítva a husi és a köret is igazán felkelti majd az éhes családtagok érdeklődését.


Erdélyi tárkonyos csirke puliszkával


Hozzávalók: 4 egész csirkecomb, só, őrölt fehérbors, 2 kis pohár tejföl, 1 kis csokor tárkony, 2 gerezd fokhagyma, fél dl olaj
Körethez: 4 dl víz, só, 20 dkg kukoricadara, 12 dkg juhtúró, 10 dkg füstölt-főtt tarja

Elkészítés: A megmosott, megtisztított, leszárított csirkecombokat sózzuk, borsozzuk. A tejfölt az aprított tárkonnyal, fokhagymával elkeverjük, beleforgatjuk a combokat, és olajozott tepsibe fektetjük, bőrrel felfelé. Ezután 180 C-os sütőben, 35-40 perc alatt pirosra sütjük. Közben a körethez a vizet sóval felforraljuk, beleszórjuk a kukoricadarát, és kevergetve, lassú tűzön addig főzzük, míg besűrűsödik, és a kukoricadara megpuhul. Ekkor lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a juhtúrót és az előzetesen kicsit megpirított, felkockázott tarját. Kiborítjuk egy kiterített alufóliára és hengeralakban feltekerjük, hogy úgy nézzen ki, mint egy nagy szaloncukor. Mikor kissé kihűlt, kicsomagoljuk, majd vizes pengéjű késsel korongokat vágunk belőle, ezeket tányérra tesszük, melléjük fektetjük a csirkecombokat, és meglocsoljuk az ízletes sült szafttal.


Látják, egy kis fortéllyal egy egyszerű sült csirkecombot is meg lehet bolondítani. Próbálják ki, jó étvágyat kívánok hozzá!


Rita asszony

Fotó: Szőri Attila

Még több cikk

Ezzel várjuk a tavaszt

Ezzel várjuk a tavaszt

Egy finom ebéd

Egy finom ebéd

Brokkoli + karfiol = brokkfiol

Brokkoli + karfiol = brokkfiol

Ha farsang, akkor fánk

Ha farsang, akkor fánk