malnasHa egy gyümölcsös, könnyed édességre vágyik, ráadásul nem szeretné begyújtani a sütőt, akkor e heti ajánlatom biztosan szimpatikus lesz.

 

Málnás pohárkrém

Hozzávalók:
A málnás réteghez: 30-40 dkg friss vagy fagyasztott málna, 3-4 ek. porcukor, őrölt fahéj, 1 cs. vaníliás cukor
A mascarpones réteghez: 25 dkg mascarpone, 10-15 dkg tejföl, 2 cs. vaníliás cukor, porcukor

Elkészítése: A málnát tegyük egy szűrőbe, folyó víz alatt, alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le (fagyasztott gyümölcsnél értelemszerűen csak kiolvasztjuk). Ezután óvatosan, nehogy a málnaszemek teljesen összetörjenek, keverjük össze a porcukorral, egy vaníliás cukorral, és ízlés szerint őrölt fahéjjal. Hagyjuk legalább egy fél óráig állni, hogy az ízek jól összeérjenek, közben óvatosan keverjük át. A mascarponét keverjük simára az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, a vaníliás cukorral, és a tejföllel. A poharakba kanalazzuk bele az ízesített, kissé összetört málnát a levével együtt. Ezután kanalazzuk rá a mascarponekrémet, majd tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, és az ízek összeérjenek. Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd díszítsük néhány szem málnával, és úgy kínáljuk.

Egy hét múlva egy újabb finomsággal várom vissza Önöket, addig is ügyeskedjenek a konyhában!

Rita asszony
Fotó: Szőri Attila

trans 
Get Adobe Flash player

Notice: Undefined index: v in /var/www/modules/mod_vidbox3/mod_vidbox3.php on line 47
Képújsághirdetések
trans 
Get Adobe Flash player
trans 
Get Adobe Flash player

Hírnaptár

Január 2017
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5