Hazai bronzok a Bibó Kupán
Sport

Hazai bronzok a Bibó Kupán

Két harmadik helyet szerzett a házigazda iskola a 47. Bibó Kupán. A leányok és a fiúk is a bronzérmet érték el a hatcsapatos mezőnyben. Az élen a történelem ismételte önmagát, ugyanis mindkét kupa Székelyudarhelyre került csakúgy, mint egy évvel ezelőtt.

 
Egy hazai vereséggel és egy döntetlennel ért véget a 47. Bibó Kupa. Három napon át hat leány- és hat fiúcsapat küzdött egymással a minél jobb helyezések érdekében. Külön öröm, hogy Kiskunhalast a gyengébbik nemnél a Szilády, a fiúknál pedig a II. Rákóczi is képviselte. Mindkét csapat helytállt az igen erős mezőnyben.bibófiú2
 
A házigazdákat megkülönböztetett figyelem övezte. Katkó Andrea és Lajkó Róbert tanítványai is a tavalyihoz hasonló, második hely megszerzésében bíztak.bibolánybe1 Nos, ez most egyik csapatnak sem jött össze. A leányok és a fiúk is derekasan küzdöttek, a zárónapon  egy értékes döntetlennel és egy súlyos vereséggel zártak. Ezzel együtt mindkét csapat a harmadik helyet szerezte meg.bibófiúbe1
 
A mezőnyből toronymagasan kiemelkedett a Székelyudvarhely leány és fiúcsapata is. Ők megismételték tavalyi kiváló játékukat és az ezzel együtt járő elsőséget is bezsebelték, tegyük hozzá, teljesen megérdemelten.bibobajnokbibobajnok2 
 
Halasi vonatkozású eredmények a zárónapon:
Mezőtúr - Szilády (leány) 14-15
Rákóczi - Mezőtúr (fiú) 10-23
Bibó - Budapest (leány) 11-25
Bibó - Sepsiszentgyörgy (fiú) 21-21
 
Kép-szöveg: Jáger Levente