Szenzáció: Adél olimpiai szintet úszott!
Sport

Szenzáció: Adél olimpiai szintet úszott!

Két, Európa-szerte ismert versenyző, Kapás Boglárka és Risztov Éva mellett a halasi Juhász Adélről beszélt a győri uszoda néhány perccel ezelőtt. A kiváló sportolónk a 800 méteres gyorsúszásban 8:33:50-es, egészen fantasztikus időt úszott, ezzel megvan az olimpiai A-szint. Mint megtudtuk: ez volt a kitűzött cél, de a kemény munka ezután sem áll majd meg.

 
Egy város szorított néhány perccel ezelőtt Novotny Attila két tanítványáért, Juhász Adélért és Juhász Jankáért, akik a 800 méteres gyorsúszásban versenyeztek a felnőtt országos bajnokságon. Már előzetesen lehetett tudni, hogy mindkét lány remek formában van, ezt most is megmutatták. Az igen erős mezőnyben két nemzetközi szinten is jegyzett úszó, Kapás Boglárka és Risztov Éva volt többek között a Juhász-lányok ellenfele. Adél jól kezdett, vezetett is, majd Kapás Boglárka állt az élre és magabiztosan nyerte a számot. Adél és Risztov Éva között óriási csata volt, minimális különbség volt a két sportoló között. Egy-két tized volt Risztov előnye, amely hihetetlenül kicsi differencia. Végül Adél egészen zseniális idővel, 8:33:50-nel csapott be a célba, éppen két tizeddel ellenfele mögött.
Ez azt jelenti, hogy a halasi úszólány megúszta az olimpiai A-szintet, ezzel újabb lépést tett a riói szereplés felé. Mint megtudtuk: az kvalifikáció július elején zárul,  a májusi londoni Európa-bajnokságig rengeteg munka vár majd rá. A mostanra kitűzött célt teljesítette Juhász Adél, de a tervek között a 8:30 körüli idő szerepel. Juhász Janka is minden dicséretet megérdemel, ő az ötödik helyen zárta az országos bajnokságot. A halasi úszók már tegnap történelmet írtak azzal, hogy a 4x200 méteres gyorsváltó aranyérmet nyert. Ezt egyébként Knézy Jenő kommentátor is kiemelte a mai közvetítésben.
Jáger Levente