Adél, Janka, Luca, szép volt!
Sport

Adél, Janka, Luca, szép volt!

Ötven méter után még Juhász Janka vezetett Kapás Boglárka előtt a női 400 méteres gyorsúszás döntőjében a felnőtt országos bajnokságon. Végül Kapás nyert, de ami a legfontosabb, ebben a számban három halasinak drukkolhattunk. Juhász Adél a 4., Juhász Janka az 5., míg Vas Luca a 6. volt.

 
Egészen rendkívüli az, hogy a női 400 méteres gyorsúszás döntőjében a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület három versenyzője is medencébe csobbanhatott olyan illusztris társaságban, amelynek Kapás Boglárka és Késely Ajna is tagja volt. A verseny nagyon jól kezdődött, 50 méter után Juhász Janka vezetett Kapás Boglárka előtt, száz méternél pedig Adél volt a második, Janka a harmadik. A fordulat 200 méter után következett be, ekkor Adél a harmadik helyre került. Végül Késely Ajna hét tized másodperccel előzte meg Adélt, ennyivel maradt le a dobogóról (4:12,82). Az ötödik helyen Juhász Janka (4:13,88), a hatodikon pedig Vas Luca (4:18,93) végzett. Novotny Attila tanítványai ismét remekeltek, minden elismerést megérdemelnek. A fantasztikus sorozat a szakmának is óriási meglepetést okozó 4x200 méteres gyorsváltó aranyérmével kezdődött, Juhász Adél bronzérmével és olimpiai A szintjével folytatódott és most a három egészen kiváló helyezés következett. Bravó, lányok!
Jáger Levente