Tizennyolc rajtengedélyes
Sport

Tizennyolc rajtengedélyes

Remek idő, kissé erős széllel fogadta szombaton a rajtengedély vizsgázókat a Kiskunhalasi Lovasbázison. A díjugrató versenyzéshez nélkülözhetetlen alkalmassági vizsgára 18 ifjú lovas jelentkezett. Olyasmi ez, mint a középiskolai érettségi, csak a lovas versenyzői világba nyit kaput a fiataloknak. A sok éves gyakorlást, egy versenyhez hasonló vizsgafeladattal kell teljesíteni a lovasoknak, a szakszövetség bírái előtt. Ez most mind a 18 lovasnak sikerült a Hirling József Lovasparkban.  

 
 
 
 
A rajtengedély vizsgán két kiskunhalasi érdekeltségű lovas is sikerrel vette az akadályokat Albert Máté (Táltos), Horváth-Czinger Flóra (Hipp-hopp). A zsűritoronyban Janik Attila, a 2009-es felnőtt magyar díjugrató bajnok vezetésével ítélték meg apályára léptető lovasokat.
 
 
A pálya széléről pedig az edzők hangos szóval, tanácsokkal biztatták a fiatal lovasokat, akik holnap már akár rajthoz is állhatnak a kiskunhalasi regionális versenyen.
 
 
Mint ismert a szabadtéri szezon első hivatalos versenyét rendezik április 17-én, vasárnap a halasi lovas komplexumban. A versenyszámok délelőtt 9 órától, késő délutánig tartanak. A szervezők várják az érdeklődőket az eseményre, a belépés térítésmentes.
 
KI