Egy nap, ami csak a testmozgásról szól!
Sport

Egy nap, ami csak a testmozgásról szól!

Városunk idén is csatlakozik a nagyszerű nemzetközi kezdeményezéshez, a Kihívás napjához. Május utolsó szerdáján, tehát idén május 25-én készülhetünk városszerte programokra és sportos megmozdulásokra.

 

Kiskunhalason már 24-én este fél 10-től fáklyás futásra invitálnak mindenkit a Közösségek Házához. A cél a Városi Sportcsarnok, ahol 22 órától amatőr éjszakai kispályás focikupa veszi kezdetét. Éjfélkor elindulnak az első biciklisek a 24 órás kerékpározásra is. A szervezők még várják az éjszakai focira a csapatok jelentkezését, és a bicikliseknél is van pár szabad óra, ahova fel lehet iratkozni.

kihivasnapja16-2
A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. munkatársai május 25-én a város több helyszínére, iskolákba, óvodákba, sportlétesítményekbe is ellátogatnak sporttevékenységeket mérni. Délután 16 órától pedig a főtérre várnak minden mozogni, sportolni vágyót, hiszen egészen este 9 óráig színpadi programok színesítik a Kihívás napját.
A rendezvény célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz. Tavaly a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több mint 3 millió negyedórás testmozgást végeztek.

kihivasnapja16-1

Az idei évben segítsen ön is, hogy megnöveljük ezt a számot, növeljük együtt ezt a számot.
Csatlakozzon ön is a Kihívás napjához!
Részletes program hamarosan a www.halasmedia.hu weboldalon.
Bővebb információ és jelentkezés: 06/77 422-350, 06/70 385-5019