KFC: kettőből kettő
Sport

KFC: kettőből kettő

Második felkészülési mérkőzését is megnyerte a Faddikor-Kiskunhalasi FC. A halasiak a Csongrád megyei bajnokságban szereplő Ásotthalom otthonában játszottak egy gól gazdag, izgalmas, fordulatos meccset.

 
 
A korábbi években több, egykori és mostani halasi játékos (Csáki Róbert, Rencsár József, Török András) is focizott az ásotthalmi csapatban, amely a Csongrád megyei I. osztályban szerepel. A múlt hét eleje óta készülő Faddikor-Kiskunhalasi FC odautazott tegnap, hogy lejátssza második edzőmeccsét is. (Az első meccsről itt olvashat.) Izgalmakban, fordulatokban és gólokban gazdag mérkőzés kerekedett ki, a hazaiak kétszer is vezettek, ám 2-2 után kétgólos előnyre tett szert a KFC. A házigazdáknak csak a szépítésre futotta az utolsó hat percben. Ásotthalom - Faddikor-Kiskunhalasi FC 3-4, a gólokat Csáki Róbert, Török András, Steve Simtchatcha és Sorin Amariutei szerezték. Mint megtudtuk: a felkészülés során a halasiak szombaton délelőtt Csongrádon lépnek pályára, július 27-én, 18:30 órakor pedig a Bundzsák Dezső Sportközpontban fogadják a csongrádiakat.
Jáger Levente
Archív fotó: Kovács Iván