Halasi érmesek a lovasünnepen
Sport

Halasi érmesek a lovasünnepen

Háromszáz induló lépett pályára a mai napon a Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató és Grand Prix versenyen. A nap legrangosabb számában, a nyitott 145 cm magasságú pályán 31-en startoltak. A kört végül 29-en fejezték be. A versenyszámot időre rendezték, a  négy hibátlan pálya közül Reischl Márton Latino nyergében volt a leggyorsabb így ő vehette át az első helyért járó díjat. A második helyen a májusi halasi nagydíj győztes Kovács Henri (St. Legar) fejezte be a számot, a harmadik helyen Jován Richárd végzett Roche-val. (címkép Reichl Márton, Latinoval)

 

A halasi lovasok közül Fazekas Istvánnak (Határőr Dózsa SE) jött ki legjobban a lépés szombaton, mert több számban is dobogós helyen végzett. A 130-cm-es nyitott számban Walter nyergében lett második, Cessna-val harmadik, a 125 cm-es magasságú pályán pedig Elise volt a társa az ezüstérmes helyezése során. Remekelt a 130-as számban a szintén halasi Weinhardt Virág (Kiskunhalasi LTSE) is, aki a fiatal lovasok között lett második Bognár Jen-Cor nevű, 14 éves sötét pej kancájával.

Az ifjúsági 115 cm-es pályán Füzér Zsófia(Kiskunhalasi LTSE) 3. helyezést ért el Carmen nevű lovával. A helyi lovasok egyébként derekasan helytálltak a mai verseny napon, mert jó pályákat mentek, még ha ez nem is az első három helyezés valamelyikét jelentette. A jövőre nézve biztató, hogy nagy pályákon komoly ellenfelekkel szemben állják a versenyt a halasi lovasok.

A verseny vasárnap reggel 7 órakor folytatódik. Nyolc versenyszámot láthat a közönség. a legnagyobb érdeklődésre a 16 óra körül megrendezésre kerülő Grand Prix számíthat. A legfrissebb nevezési lista szerint 23-an próbálják meg leküzdeni az időre rendezett versenyszámot, amelyben egy összevetésre lesz lehetőségük a hibátlanul teljesítőknek. A szervezők továbbra is várják az érdekélődő közönséget, a belépés ingyenes a Hirling József Lovasparkba (Kiskunhalas, Fazekas Mihály utca 1.).

Kovács Iván

Fotók: Hajdu Krisztina