Bajnokcsapat, egy lépés a csoda
Sport

Bajnokcsapat, egy lépés a csoda

Komoly az esélye annak, hogy újra első osztályú csapata legyen Kiskunhalasnak. A Halasi Tenisz Club a hétvégén két szenzációs győzelemmel megszerezte az OB II-es bajnoki aranyat, és úgy tűnik, hogy a hónap végén Debrecenben kell nyerni ahhoz, hogy megvalósuljon az egyesület álma, az OB I.  A Gyula ellen magabiztosan, a Kiskunfélegyháza ellen pedig hatalmas csatában nyert a HTC.

 
A jövőre 30 esztendős Halasi Tenisz Club számára az elmúlt hétvége óriási jelentőséggel bírt. Az OB II-es bajnokságban két, az elsőség szempontjából döntő jelentőségű mérkőzés várt a fiúkra. A Gyula elleni hazai találkozón az első óra után úgy tűnt, hogy a 3:3 is jó eredmény lehet, de utána megtáltosodtak a halasiak és 4:1 lett a vége. Ekkor csak Taskovics Gellért volt játékban, az izgalmakat fokozta, hogy megsérült, de nem adta fel. Éppen ellenkezőleg, az összes rejtett tartalékát elővéve nyert, így a párosok előtt 5:1 volt az állás, amely azt jelentette, megvan a siker. A vége 9:1 lett.
Másnap következett a Kiskunfélegyháza, amely tavaly még ott szerepelt, ahová most a HTC tart, az első osztályban. Az idegenbéli találkozón óriási csata alakult ki. Az egyesek után 4:2 volt ide, de a párosok során a házigazda egyenlített. Az utolsó párosoknál aztán szuper tie-break döntötte el, ebben a halasiak voltak a jobbak. Az 5:4-es győzelem azt jelenti, hogy a Halasi Tenisz Club megnyerte a bajnokságot. Ez még nem jelent automatikusan OB I-es tagságot, ezt valószínűleg a hónap végén, Debrecenben kell kiharcolnia a Csányi Szabolcs, Taskovics Gellért, Taskovics Teodor, Koczka Gergely, Árva Ádám, Vizi Zsombor Zoárd, Kovács Ádám, Szabados János, Maráczi Gergely, Elek Róbert, Renner Tibor, Szenczi Lajos, Kocsis József alkotta keretből összeállított csapatnak. 
Jáger Levente