Két pont behúzva
Sport

Két pont behúzva

Vasárnap délután, a megyei női kézilabda-bajnokság második fordulójában Kiskunfélegyházát fogadta otthonában a bajnok KB Autoteam SE. Egyértelmű esélyese volt a találkozónak Virág Erika csapata és kétséget sem hagyott a siker megvalósításában a 60 főnyi közönség előtt a Halas.

 

 

 

Az első félidőben próbált érvényt szerezni akaratának a vendég csapat, de már a fordulásnál 8 gólos előnnyel mentek pihenőre Csőszék. A második félidőben aztán teljesen kipukkadt a Félegyháza, akkor lőttek gólt a hazaiak, amikor akartak. Végül 27 gólos előnnyel Kiskunhalason maradt a két pont.

Árvai Zoltán (Félegyházi KSC ) edző: "Minden meccsen győzni akarunk, de tisztában voltunk vele, hogy Halas tapasztalatban, játékerőben is egy magasabb szint. Az első 30 percben fiatal, összeszokóban lévő csapatunk a saját játékát játszva próbált zárkózni, de aztán győzött az erőnlétben, egyéni teljesítményekben is jóval felkészültebb hazai csapat akarata. Az első félidei tartásunk a második játékrészre teljesen elfogyott. Akadt néhány jó megoldásunk és ezeket szeretnénk majd gyarapítani a jövőben. Reális az eredmény."

Virág Erika (KB Autoteam SE) edző: "Sok a kapott gól. Ennek nem örültem. Azt gondoltam, hogy nagy fölénnyel győzünk, hiszen egy épülőben lévő, kevés tapasztalattal rendelkező Félegyházát fogadtunk. Győzünk, hoztuk a papírformát. A bajnokság elején vagyunk, egy nehéz, jó állományú ellenfélen, a Majsán is sikeresen túl, de még korai lenne egyértelmű jóslatokba bocsátkozni. Mindenesetre a bajnokság rajtjából jól jöttünk ki."

A mérkőzés jegyzőkönyve:

KB Autoteam SE - Félegyházi KSC 47–20 (21-13)
Kiskunhalas, Horváth István Sportcsarnok, 60 néző, vezette: Fogl Ferenc, Tomkovics Ákos
Mérkőzésvezetők: Fogl Ferenc, Tomkovics Ákos
Hétméteres: 3/3; 1/0; figyelmeztetés: 3/2; kiállítás: 2/3

Gólszerzők,KB Autoteam SE: Nagy Marianna 15/1, Csehó Kovács Nikolett 4, Szanyi Alida 1, László Krisztina 5/1, Csősz Szilvia 1, Csordás Renáta 3, Agócs Erika 3, Tóth Lili 10/1, Sendula Fanni 5.Félegyházi KSC: Péter Ildikó 4, Gácsi-Kis Gerda 5, Nyúl Annamária 1, Barna Martina 1, Barna Claudia 5, Tarjányiné, Menyhárt Magdolna 2, Tasnádiné Tanyi Szilvia 2.
Kép-szöveg: KI