Csak a győzelem elfogadható!
Sport

Csak a győzelem elfogadható!

Nincs könnyű helyzetben a Faddikorr-Kiskunhalasi FC a Kiskőrös elleni mérkőzés előtt. A Soltvadkert elleni hazai vereség miatt óriási volt az elkeseredés a klubnál és a szurkolóknál is. Szombaton délután kiderül, hogy sikerült-e felrázni a fiúkat az elmúlt két hétben. Nem kérdés, csak a győzelem az elfogadható eredmény a kőrösiek ellen.

 
 
Ki kell másznia a gödörből a Faddikorr-Kiskunhalasi FC-nek, ugyanis az őszi szezonban nem úgy szerepel a csapat, ahogy azt előzetesen és a játékoskeret erőssége alapján remélte a klubvezetés. A 8. hely a tabellán, valamint az Akasztó elleni súlyos és a Soltvadkert elleni váratlan vereség miatt nagy az elkeseredés a csapatnál. A KFC neve mellett mindenből kettő van: két győzelem, két döntetlen, két vereség. A Kiskőrös elleni szombat délutáni meccsen el kell indulni felfelé. Győzni kell- ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a feladatot.
 
Ami nem lesz egyszerű, mert az ellenfél a legutóbbi két mérkőzésén 10 gólt rúgott az ellenfeleinek, ezzel az 5. helyen állnak a tabellán. Ha a két csapat egymás elleni eredményeit vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy az utolsó két meccsükön a KFC négy pontot szerzett (3-1, 1-1). Utoljára majdnem két évvel kaptunk ki hazai közönség előtt a vendégektől: 2014. november 15-án 3-1-re nyert Kiskunhalason a Kiskőrös. 2015. tavaszán 3-2-re nyert az akkori pályaválasztó. A találkozó 15 órakor kezdődik a Bundzsák Dezső Sportközpontban.
Jáger Levente
Archív fotó: Kovács Iván
Tabella: Bereczki Zsolt