Péter spártai hős lett!
Sport

Péter spártai hős lett!

Fantasztikus teljesítményről kapott hírt szerkesztőségünk. Jeszenszky Péter ultrafutó időn belül teljesítette a Spartathlont, az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres távot. Ezzel spártai hős lett és babérkoszorú került a fejére és megérinthette Leonidász király szobrának lábát. A 15 magyar futó közül tízen érkeztek célba, köztük volt a halasi sportoló is, akinek ezzel élete nagy álma teljesült.

 
Minden ultrafutó vágya, hogy életében legalább egyszer teljesítse a Spartathlont, az Athén Spárta közti 246 kilométeres távot. Erre 36 óra áll rendelkezésre hegyen, völgyön, síkságon, pokoli hőségben és a hajnali hűvös időben. Idén 15 magyar állt rajthoz a rendkívüli képességeket igénylő megméretésen, ott volt köztük Jeszenszky Péter is, aki nagy álmát váltotta ezzel valóra. Elindulása előtt azt mondta, mindenképpen célba akar érni. Jelentjük, sikerült neki, mégpedig óriási küzdelemben és Péter vasakaratának, állóképességének köszönhetően. Péter nem sokkal 17:32 óra után beérkezett a célba, ez azt jelentette, hogy 28 perccel a szintidőn belül teljesítette a 246 kilométert. Fantasztikus teljesítményt, amihez csak gratulálni lehet! 
Jáger Levente