Edzőváltás a KFC-nél
Sport

Edzőváltás a KFC-nél

Amiről a zuhanyhíradó suttogott, az tegnap este valóssággá vált, edzőt váltott a megyei I. osztályban szereplő Faddikorr-Kiskunhalasi FC. Kis Péter helyett Tóth István látja majd el a szezonzárásig a tréneri feladatokat. A Csoki becenévre hallgató szakember több NB-s klubnál, sőt a magyar válogatottnál is dolgozott.

 
Edzőt cserélt a megyei I- osztályú labdarúgó-bajnokságban kilencedik helyen álló Faddikorr-Kiskunhalasi FC. A szombati, Tiszakécskén elszenvedett 10-0-ás vereség után lehetett hallani, hogy ez nem marad következmények nélkül a klubnál. Kedden este a vezetés meghozta a döntést, Kis Péter helyett a jánoshalmi Tóth István veszi át a csapat tréneri feladatait. A labdarúgó berkekben Csoki becenéven emlegetett szakember korábban dolgozott több fővárosi NB I-es klubnál, a válogatottnál, sőt néhány éve egy rövid időt a Kiskunhalas NKSE-nél is segédkezett. Legutóbb Kecskeméten dolgozott, halasi megbízatása a szezon végéig szól. Nem sokat kell várnia a bemutatkozásra, ugyanis vasárnap, hazai pályán fontos mérkőzés következik a Harta ellen.
Jáger Levente
Archív fotó: Kovács Iván