RFC vagy KFC?
Sport

RFC vagy KFC?

Csúcsrangadó lesz a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban, nem is akármilyen. Két halasi csapat összecsapása különlegesnek ígérkezik. Az eddig veretlen Szilády RFC és a KFC II-Spartacus találkozójára készül már hetek óta mindkét együttes. Az RFC-nek eddig sokkal jobban megy a bajnokságban, de egészen biztos, hogy erre az alkalomra a Szpari is összekapja magát.

 
Talán a kilencvenes években volt olyan, amikor két halasi csapat is volt a megyei III. osztályú bajnokságban. A Kiskunhalasi Spartacus mellett a Halasi Csillagok szerepeltek együtt. Ebben a szezonban a KFC II-Spartacus mellett az újonc Kiskunhalasi Szilády RFC is ott van a pályákon. Ráadásul a fiatal játékosok és a rutinos focisták különleges elegye eddig tökéletesen működött. Nem véletlen, hogy még veretlen az RFC és második helyen áll a tabellán. A Spartacusnál már nem ilyen ideális a helyzet, több alkalommal alig tudtak kiállni egy-egy találkozóra, és súlyos vereségek is nehezítették a helyzetüket. Ráadásul három pontot le is vontak tőlük, így utolsó előttiek a tabellán. Ennek ellenére nagy csatára és jó meccsre van kilátás, érdemes lesz 14:30 órától kilátogatni a Bundzsák Dezső Sportközpontba.
Jáger Levente