Lefoglaltuk a (Kun)szállást
Sport

Lefoglaltuk a (Kun)szállást

Háromgólos előnyt harcolt ki 45 perc alatt a Faddikorr-Kiskunhalasi FC Kunszálláson, de a második félidőben szorosabb volt a meccs, de egy gól megmaradt az előnyből. Fontos három pontot szerzett idegenben a csapat, amely Tóth István edzővel a második sikerét aratta.

 
 
Három-négy gólt ígért a Kunszállás ellen is Tóth István, a Faddikorr-Kiskunhalasi FC új edzője a hazai pályán elért siker után, egy héttel ezelőtt. Nos, a megye legkisebb pályáján az első félidőben úgy tűnt, hogy a csapat beváltotta a tréner ígéretét. Eredményes volt a támadójáték, a félidő második felében, alig húsz perc alatt háromszor vettük be az ellenfél kapuját. Amariutei Sorin, Steve Simtchatcha és Gomes Mesa Daniel volt eredményes. Lehet, hogy a három gólos előny könnyelműbbé tette a halasiakat, mert magára talált az ellenfél. A kunszállásiak a 60. és a 65. perc között két gólt is szereztek és ezzel szorosabbá vált a meccs. Szerencsére az egyenlítés nem sikerült, így Tóth István már a második győzelmét aratta a halasiakkal. Kunszállás - Faddikorr-Kiskunhalasi FC 2-3 (0-3). Magabiztosan nyert az U19-es csapat is. Kunszállás - Faddikorr-Kiskunhalasi FC 0-3, a gólokon Döbrentei Dávid, Csábrády Richárd Viktor és Gyenizse Bence osztozott,
Jáger Levente
Archív fotó: Kovács Iván