Fájó volt a búcsú
Sport

Fájó volt a búcsú

Gyakorlatilag egyetlen kapura tartó lövéssel vétette magát észre a Faddikorr-Kiskunhalasi FC a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában. Pedig minden ideális volt a szép szezonzáráshoz: kellemes időben, egy jó ellenféllel szemben mutathatta volna meg a csapat, hogy jobb a középmezőnytől. A ma mutatott játék alapján nem jobb, ráadásul a fiatal Bácsalmás éppen csak annyit adott ki magából, amely három gólos győzelméhez kellett.

 
 
Véget ért a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi sorozata. A halasiak a dobogóra is esélyes Bácsalmás ellen, hazai pályán zárták a szezont. Florin Nenad csapata pont olyan, mint az edzője: megalkuvást nem ismerős, temperamentumos focit játszik, ráadásul a fiatal focisták hátán még talán fát is lehetne vágni. Kellemes időben volt a mérkőzés, amelyet nekünk gyorsan el kell felejteni. A vendégek erősebb akaratának néha sárga lap volt az ára, de az almásiak uralták a mezőnyt.
Az első gólra 14 percet kellett várni, ekkor Andelic Nemanja vette be a halasi kaput. A Faddikorr-KFC-nek ekkor még volt néhány ígéretes támadása, de a védelem több alkalommal is bizonytalan volt. Ráadásul több alkalommal egymással is veszekedtek a hazai játékosok. A 31. percben eldőlt a három pont sorsa, Steve Simtchatcha góljáról sokat beszélünk még, szépséghibája az volt, hogy saját kapuját vette be a halasi focista. Ez morálisan is megroggyantotta a mieinket.
A szünet után sem volt változás a játék képében, a bácsalmásiak pont annyit adtak ki magukból, amennyi kellett az eredmény tartásához. Sokat elárul a meccsről, hogy az első halasi kapura lövés a második félidő közepén volt, a csereként beállt Lavati Alex küldte kapu felé a labdát, de mellé ment a kísérlet. A Bácsalmás viszont még egyszer megvillant, Princz Gilbert a 86. percben állította be a végeredményt. Faddikorr-Kiskunhalasi FC - Bácsalmás 0-3 (0-2). Minden bizonnyal ez volt Tóth István utolsó meccse edzőként a halasi kispadon, aki erre a szezonra kapott megbízatást. Mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség. 
Jáger Levente (GALÉRIA)