Get Adobe Flash player
Szép karácsonya lesz a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesületnek, amely eredményes évet zár. Ezt megkoronázandó a hétvégén, a hódmezővásárhelyi megméretésen is beindult a halasi éremgyár. Novotny Attila és Grigorov Leila tanítványai tizenegy első hely mellett dobogós helyek egész sorozatát szerezték és dőltek az egyéni rekordok is. 
 
 
 
Negyvenhat egyesület, 673 versenyzője állt rajtkőre Hódmezővásárhelyen az év utolsó nagy úszó megméretésén. Természetesen ott voltak a Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Merkbau Kft. által támogatott Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület legjobbjai is. Novotny Attila és Grigorov Leila tanítványai szépen zárták az esztendőt. Tizenegy aranyérem mellett 16 dobogós helyet, 19 pontszerző is elértek, e mellett több egyéni csúcsot is sikerült felülmúlni. A meglepetés Fülöp Bianka volt, aki minden versenyszámában hatalmas egyéni csúcsot repesztve, az idősebbek mezőnyében is értékes dobogós helyezéseket csípett el. Kiss Virág továbbra is szárnyal, és magabiztosan lépked előre az országos rangsorban, de Szilvási Gréta és László Levente is minden dicséretet megérdemel. Egy kis pihenés lesz az ünnepek alatt, aztán jöhet a 2017-es esztendő, számtalan nagy próbatétellel.
 
EREDMÉNYEK: 

JUHÁSZ JANKA (2000) 4 arany – 400m gyors, 800m gyors, 100m hát, 200, hát, 1 ezüst – 200m gyors

SZILVÁSI GRÉTA (1999) 2 arany – 400m vegyes, 200m pillangó, 1 ezüst – 400m gyors, 3 bronz – 100m pillangó, 200m gyors, 800m gyors

LÁSZLÓ LEVENTE (2000) 2 arany – 200m hát, 400m vegyes, 1 bronz – 400m gyors, 4. hely – 200m gyors, 5. hely – 100m hát

NAGY ANDRÁS (2000) 1 arany – 200m pillangó, 2 ezüst – 200m gyors, 400m gyors, 4. hely – 100m pillangó, 6. hely – 100m gyors

VARGA KATA (2003) – az 1 évvel idősebbek között - 1 arany – 400m gyors, 1 bronz – 200m gyors, 4. hely – 100m gyors, 800m gyors, 5. hely – 200m hát, 7. hely – 100m hát

KISS VIRÁG (2005) – az 1 évvel idősebbek között - 1 arany – 200m hát, 6. hely – 100m mell, 200m mell

VAS LUCA (2000) 1 ezüst – 100m gyors, 2 bronz – 100m hát, 200m hát, 4. hely – 200m pillangó, 400m gyors, 6. hely – 200m gyors

FÜLÖP BIANKA (2003) – az 1 évvel idősebbek között - 1 ezüst – 200m gyors, 1 bronz – 200m hát, 4. hely – 400m gyors, 7. hely – 100m gyors                   

JUHÁSZ ADÉL (1998) 1 ezüst – 800m gyors, 1 bronz – 200m pillangó, 4. hely – 100m pillangó

KIRÁLY ANNA (2006) 4. hely – 200m hát, 7. hely – 100m hát

MIKLÓSI FANNI (2005) – az 1 évvel idősebbek között - 4. hely – 200m hát

Halasmédia Online
trans 
Get Adobe Flash player

Notice: Undefined index: v in /var/www/modules/mod_vidbox3/mod_vidbox3.php on line 47
Képújsághirdetések
trans 
Get Adobe Flash player

Hírnaptár

Február 2017
H K Sz Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5