Egy rangadót már nyert a Tekó

Az első rangadót megnyerte a Tekó a 44. Rákóczi Kupára készülve. Ötödik alkalommal rendezték meg azt a nosztalgiameccset, amelyen a II. Rákóczi és a Szilády játszik egymással, mégpedig abban a felállásban, ahogy azt tették 30, 35, 40 évvel ezelőtt. Lehet, hogy a mozgás már egy kicsit darabosabb, a gyorsaság sem a régi, de a lelkesedés, az akarat az boldog szép napokat idézte. Ráadásul azon a helyszínen volt a mérkőzés, ahol annak idején is zajlott, a Tekó legendás tornacsarnokában.

 
 
2013-ban, a 40. Rákóczi Kupa kapcsán volt egy nosztalgiamérkőzés, ahol a házigazda és a Szilády legendás játékosai léptek pályára. A találkozóból azóta hagyomány lett, idén már az ötödik ilyen meccset rendezték a nagy csaták helyszínén, a Tekó tornacsarnokában. Ez a halasiak Fradi - Újpestje, ahol mindig óriási a küzdelem, ezúttal sem volt ez másképpen.
A péntek esti találkozót mindkét gárda nagy lendülettel kezdte, az iramra nem lehetett panasz és bizony kapkodtuk a fejünket a helyzetek láttán. Barta Attila, Csermák János illetve Sz. Kovács Tibor és Ifkovics Tibor lőhetett volna gólt. Amit ez a négyes elmulasztott, az a villámgyorsan mozgó és rendkívül technikás Verebélyi Zoltán megtette, megszerezte az első gólt a Tekónak.
Ha azt gondoljuk, hogy ez megtörte a Sziládyt, nagyot tévedünk. Persze a folyamatos verbális csata is zajlott a pályán, csakúgy, mint évtizedekkel ezelőtt. Aztán a tetteké lett a főszerep: Nagy Ernő remek passzát Barta Attila lőtte a hazai kapuba. Talán még fel sem ocsúdott a házigazda, amikor Horvai Zoltán megfordította az eredményt, ami a szünetig nem változott.
Egyik csapat sem doppingolt a térfélcsere előtt, oxigénsátor sem került a játékosok fölé, mindkét oldalon a fogadkozásé volt a főszerep. Ez a pályán is visszaköszönt, mert az iramra a második játékrészben sem lehetett panasz. Verebélyi Zoltán bombagólja hozta az egyenlítést, majd Katona Miklósnak, Huszka Antalnak és Kovács Kuzma Lászlónak is volt nagy védése.
A mindent eldöntő gólt Ifkovics Ifkó Tibor szerezte, ezzel döntő érdemeket szerzett a hazai győzelemben. Tekó - Szilády 3-2. Az első rangadót a kupára készülve megnyerte a házigazda, de valószínűleg február ötödikén, dél körül is elégedettek lennének egy hasonló eredménnyel, mert az azt jelentené, itthon tartották a díszes serleget.
Jáger Levente