A Tekó nyerte a 44. Rákóczi Kupát
Sport

A Tekó nyerte a 44. Rákóczi Kupát

Megismétlődött az egy évvel ezelőtti döntő a Rákóczi Kupán. A Tekó és a Szilády mérkőzése egy hihetetlen góllal kezdődött, ez komoly lelki előnyt adott a hazaiaknak, akik ismét eredményes focit mutattak be. A Sziládynak csak a szépítés sikerült, két elvesztett finálé után ezúttal magabiztosak voltak a tekósok és teljesen megérdemelten nyertek. A bronz a kupa meglepetéscsapatáé, a Bibó- gimnáziumé lett.

 
 
 
 
Tizennégy felső 
Tizenhatodik állomásához érkezett a Rákóczi Hadnagya Kupa, amelyet általános iskolásoknak írtak ki. A selejtezőket követően a bronzmeccsen a Jánoshalma és a Kecel meccsel egymással. A keceliek kollekciójából még hiányzott az ilyen színű medál, most ezt is pótolták Verba József tanítványai. Kecel - Jánoshalma 3-0. Aki arra számított, hogy a Felsőváros és a meglepetésre fináléba kerülő Szent József élvezetes mérkőzést játszik, annak csalódnia kellett. A felsősök nagy kedvvel és gólerősen fociztak, ennek egy nagy különbségű győzelem lett a vége. Felsőváros - Szent József 14-0.
Dráma és döntő
Összejött a 44. Rákóczi Kupán az álomdöntő: a Tekó és a Szilády telt ház előtt játszhatott. A találkozó előtt ismét felcsendült az Ismerős Arcok dala, a Nélküled, aztán Vida Máté a Vasas és a válogatott labdarúgója végezte el a kezdőrúgást. Tíz másodperccel később pedig már a Szilády hálójában táncolt a labda. Középkezdés után hátrakerült a labda Faddi Dávidhoz, akinek a lába alatt a kapuba csúszott a játékszer. Ez alapvetően meghatározta a mérkőzés hangulatát, a Tekó dominált, a Szilády pedig nem találta igazán a játék ritmusát. Torma Barnabás aztán növelte az előnyt, de Gyenizse Bence szépségdíjas gólja 2-1-es félidőt jelentett. A fordulás után nem sokkal Grácz Gergő vette be az egyébként jól védő Faddi Dávid hálóját és ezzel el is dőlt a meccs. A lefújás után óriási ünneplés kezdődött, a Tekó 6 meccset játszott és hatot meg is nyert, ezzel lett 2014 után ismét kupagyőztes.
Bibós történelem
Bronzmeccset játszhatott a Bibó, amely ezzel sporttörténelmet írt. A gimnazisták a Gyöngyös ellen szerezhették meg a harmadik helyet. Amit megszokhattunk Tóth Ákoséktól az elmúlt két napban, azt most is megmutatták. Szép focit játszottak, és hiába sikerült az egyenlítés az ellenfélnek, Tóth Ákos nem sokkal a vége előtt megszerezte a győztes gólt, amely bronzérmet ért a gimnazistáknak. Molnár Csaba remek együttes rakott össze, amely egy-két éven belül komoly riválisa lehet a Rákóczinak is. 
 
Gimis rangadó
A zárónap második mérkőzésén a két halasi gimnázium rangadóját láthatták a nézők. A szombat meglepetéscsapata, a szép focit mutató Bibó a Sziládyval meccselt. Molnár Csaba tanítványai ott tudták folytatni, ahol tegnap abbahagyták. Zentay Viktor bevette Faddi Dávid kapuját és úgy tűnt, meglehet ez a mérkőzés is. A Szilády a hajrá előtt tudott fordítani. Előbb Kaszap Attila lőtte be a ziccert, majd egy sarokrúgás után Fenyvesi Kristóf lőtt gólt. A Bibó mindent megpróbált, de egy góllal ezen a találkozón a Szilády jobb volt. A fiatal csapat minden dicséretet megérdemel, a jövőben biztos nagyon sok ellenfélnek okoznak még majd kellemetlen pillanatokat. A Szilády tavaly megnyerte a kupát, idén megvédheti. A rangadó 10:50-kor kezdődik.
Ötből öt
A házigazda Tekó kezdte az elődöntők során a 44. Rákóczi Kupán. Dózsa Zsolt csapata a Gyöngyössel játszott. A nyitómeccsen már találkozott egymással a két együttes, akkor egy öngóllal a hazaiak voltak jobbak. Most nagy csata volt a pályán, és a döntés a második félidőre maradt. A gyöngyösiek egy szabadrúgásból döngették meg a hazai kapufát, de az ellentámadás végén Torma Barnabás megszerezte a vezetést a Tekónak. Néhány perccel később ismét Torma volt eredményes, ezzel eldőlni látszott a döntőbe jutás kérdése. A pontot az i-re Andróczki Máté gólja tette fel, a házigazdák csakúgy, mint 2012 óta mindig, idén is ott lesznek a döntőben. A kupán ez volt a Tekó ötödik győzelme.
Jáger Levente
Fotók: Anda Péter