KFC-ezüst futsalban
Sport

KFC-ezüst futsalban

A Kossuth utcai sportcsarnokban rendezték meg az U19-es futsal megyei döntőt, amelyen öt csapat lépett pályára. A hazaiakat a Kiskunhalasi FC képviselte, ezúttal a Rákóczi Kupán még ellenfélként szereplő játékosok ezúttal, iskolájuktól függetlenül egy csapatot alkottak. Ez a felállás tökéletesen működött, ugyanis a halasiak a második helyen végeztek, a Kerekegyháza mögött.

 
 
Egyre népszerűbb a futsal, a gyors, technikás focit kedvelők számára pedig kifejezetten előnyös ez a sajátos szabályokkal játszott labdarúgás. A megyei U19-es döntőt Kiskunhalas rendezhette, a Kerekegyháza, az UFC Kecskemét, a Kiskunfélegyháza és az Izsák mellett a Kiskunhalasi FC lépett parkettre. Mindenki játszott mindenkivel és aki kilátogatott a Kossuth utcai sportcsarnokba, szép focit láthatott.
Két hete, a Rákóczi Kupán még ellenfélként szereplők ezúttal egy halasi válogatottat alkottak. A kupa első három helyezettje (Tekó, Szilády, Bibó) játékosai mellett majsai labdarúgókkal kiegészülve harcoltak a fiatalok a minél jobb helyezések reményében. A közös hazai válogatott nem vallott kudarcot, éppen ellenkezőleg.
Az egy félidős, 20 perces játékidős meccseket követően alakult ki a végeredmény. Az első helyen zárt, ezzel továbbjutott a Kerekegyháza, a Kiskunhalas a második volt, megelőzve a Kiskunfélegyházát, a Kecskemétet és az Izsákot. A megyei döntő jól szolgálta a felkészülést a hamarosan rajtoló nagypályás bajnokságokra. Képes összefoglaló kedd esti Sportmagazinban látható.
Jáger Levente (galéria)