Elfogták a sorozatbetörőket
Sziréna

Elfogták a sorozatbetörőket

Rekordgyorsasággal fogták el a rendőrök azt a két férfit, akik az elmúlt hétvégén több belvárosi üzletet is feltörtek Kiskunhalason. A 28 éves soltszentimrei és 37 éves szabadszállási férfiak kezén kedden kora délután kattant a bilincs.

 
A rendőrség kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A nyomozóhatóságtól kapott információk szerint az elkövetők 2016. március 1-től hat üzletből többek között alkoholt, készpénzt, cigarettát és mobiltelefont loptak el.További három üzletbe is be akartak törni az ismeretlenek, de vagy nem tudtak bejutni, vagy a riasztó megzavarta őket. A rendőrség a nyomozás során a betörések és kísérletek között összefüggést talált.
kassza02
A nyomozók rövid időn belül beazonosították a két elkövetőt és április 5-én 14 óra 10 perckor elfogták, majd őrizetbe vették a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható M. Levente 28 éves soltszentimrei és G. József 37 éves szabadszállási férfiakat. Egyben kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat is.
A témához kapcsolódó galériánkat ITT tekinthetik meg.
Szöveg: Pozsgai Ákos
Fotó: rendőrség