Négy kerékpárt lopott a halasi férfi
Sziréna

Négy kerékpárt lopott a halasi férfi

Egy hónap alatt négy kerékpárt lopott el Kecskeméten az a kiskunhalasi férfi, akinek aktáját a napokban zárták le a nyomozók. A rendőrség lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást F. Ferenc ellen, aki ellen hamarosan vádat emel az ügyészség.

 

A nyomozás adatai szerint a férfi március 3-án egy kecskeméti társasház lezáratlan garázsából egy kerékpárt lopott el. Másnap a délutáni órákban ismételten visszatért a helyszínre és a nyitott garázsból egy festményt akart magával vinni, de összetalálkozott a tulajdonossal, így értékszerzés nélkül elhagyta a helyszínt. F. Ferenc megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy  március 24. és  március 30. között két megyeszékhelyi társasház lépcsőházából, valamint egy harmadik udvaráról is ellopott három lezárt kerékpárt. A kecskeméti rendőrök a napokban befejezték a nyomozást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségnek küldték tovább.
Pozsgai Ákos
Fotó: Rendőrség