(►) Kétszázan verekedtek össze a halasi befogadóközpontban
Sziréna

(►) Kétszázan verekedtek össze a halasi befogadóközpontban

Vasárnap este újabb tömegverekedés volt a migránsok között a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfő reggel az Magyar Távirati Irodával. A központ zárt részében esett egymásnak előbb húsz migráns, majd vagy kétszázan csatlakoztak hozzájuk. Nyolc migránst kórházba kellett szállítani a sérüléseikkel.

A Halasmédia helyszíni információi szerint este kilenc óra után is rengeteg szirénázó rendőrautó tartott a Szegedi úti objektumhoz. Képeink és videofelvételünk vasárnap este készültek. Az befogadóközpont udvarán védőpajzsos rendőröket és fegyveres biztonsági őröket lehetett látni, őket több kutyás rendőr is biztosította. Az épületekből lehetett kisebb zajongást hallani, az udvaron rend és nyugalom volt már ekkor. Bakondi György a nemzeti hírügynökségnek elmondta: az őrzött menekülttáborban este 8 óra körül mintegy húsz migráns – köztük algériaiak, szírek, pakisztániak és két mongol – verekedett össze. Először csak puszta kézzel, később viszont letört bútorlábakkal is egymásnak estek.

 

A biztonsági őrök beavatkozására kimentek az udvarra, ahol mintegy kétszáz migráns csatlakozott a verekedőkhöz. A belbiztonsági tanácsadó közlése szerint a rendőrök beavatkozásának eredményeként a késő esti órákra helyreállt a rend a központban. Kilencen sérültek meg, közülük nyolc embert vittek kórházba: valamennyien nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Vizsgálják, hogy pontosan miért tört ki a verekedés, ki kezdeményezte. A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást – mondta Bakondi György.

A Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság sajtóközleménye megerősíti a belbiztonsági tanácsadó információit, pontosítva, hogy 20 óra 35 perckor tört ki a verekedés a befogadó központban. A közlemény szerint a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság az ügyben garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított, a körülmények tisztázása folyamatban van. Szerettük volna megtudni a rendőrségtől, hogy pontosan milyen kényszerítő eszközöket vetettek be a verekedő migránsok ellen, valamint, hogy a rendbontók között van-e olyan külföldi, aki ellen már korábban is indult hasonló cselekmény miatt büntetőeljárás Magyarországon.

 

A felvetett kérdéseinkre egyelőre azonban nem kaptunk választ. A rendőrségi közleményben annyi áll, hogy a helyszínen tartózkodó egyenruhások beavatkozását követően az őrzött befogadó központban a rend helyreállt. A kiskunhalasi befogadó központban legutóbb a múlt héten verekedtek össze a migránsok, de szinte heti rendszerességgel történnek kisebb nagyobb atrocitások, amit a rendőrök és a fegyveres biztonsági őrök rövid idő alatt kezelni tudnak és helyre áll a rend. Bakondi György arról tájékoztatott, hogy a kiskunhalasi befogadóközpontban megfelelő létszámú az őrszemélyzet, szükség esetén a rendőrök is segítenek, ahogy vasárnap is, amikor csaknem kétszáz rendőr segített a központ rendjének helyreállításában.


Halasmédia információ
Fotó: Pozsgai Ákos