Kamera buktatta le a balesetet okozó sofőrt
Sziréna

Kamera buktatta le a balesetet okozó sofőrt

A halasi térfigyelő kamerarendszer buktatott le egy sofőrt, aki teherautójával balesetet okozott még hétfőn. Á. László járművével visszapillantó tükröt tört, amely könnyebben megsebesített egy másik vezetőt. A vétkes megállt ugyan a helyszínen, de nem szállt ki a kamionból és nem győződött meg arról, hogy szükség van-e segítségre.

 
 
Még hétfőn délelőtt történt egy különös baleset, a vétkes megtalálásában nagy szerepe van a térfigyelő kamerának. Két teherautó visszapillantó tükre ért össze, az egyik a fülkébe csapódott és könnyebben megsebezte a sofőrt. A másik részes megállt ugyan a helyszínen, de nem szállt ki és nem győződött meg aról, hogy szükség van-e segítségre. A halasi kapitányság közlekedésrendészete helyszínelt, majd igyekezett minden körülményt tisztázni és megtalálni a vétkes vezetőt. A térfigyelő segített, beazonosították a járművet, amelynek a sofőrje az 57 éves Á. László volt. Az eljárás ellene segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt indult.
Jáger Levente