Börtönbe kerülhet a volt képviselő gázolója
Sziréna

Börtönbe kerülhet a volt képviselő gázolója

Részeg volt az a kiskunhalasi férfi, aki másfél évvel ezelőtt elgázolta a kerékpárral közlekedő P. Szabó Károlyt. A köztiszteletben álló volt képviselő a gondos orvosi kezelés ellenére a kórházban elhunyt. A baleset kapcsán az ügyészség vádat emelt a 40 éves férfi ellen, aki letöltendő börtönt kaphat.

 
 
 
Másfél évvel a baleset után emeltek vádat egy 40 éves kiskunhalasi férfi ellen, akinek halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt kell felelnie majd a helyi járásbíróság előtt. A tragikus eset 2015. május 24-én, éjjel 10 óra után néhány perccel történt. A szabályosan közlekedő, kivilágított kerékpárral hazafelé tartó P. Szabó Károly volt képviselőt hátulról ütötte el egy autó.
A megyei főügyészség tájékoztatása szerint sorozatborda-törések mellett a koponyája is megsérült  a vétlen kerékpárosnak, akit életveszélyes állapotban szállítottak a szegedi klinikára. A gondos orvosi kezelés ellenére augusztus 6-án elhunyt. A sofőr ittas volt, a jogosítványát a helyszínen nem tudták elvenni, azt végül 2015. június 15-én adta le a rendőrségen. A nyomozás egy évig tartott és május végén zárult, vádemelési javaslattal. Kiderült az is, hogy a volt képviselő által elszenvedett közlekedési baleset és a bekövetkezett halál között egyenes oksági összefüggés van. A tragikus eset idején esti sötétség volt, a látási viszonyok korlátozottak voltak, de a közvilágítás működött. A sofőr ittassága miatt ütötte el a vele azonos irányban haladó biciklist- állapította meg a vizsgálat. 
 
A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség vádat is emelt a napokban,  a 40 éves halasi férfit halált okozó ittas járművezetés miatt, letöltendő börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását kérte a sofőrrel szemben. Az indítvány szerint a vádlottat a járművezetéstől is el kell tiltani- tájékoztatta a sajtót dr. Nánási László megyei főügyész. Az ügyben a Kiskunhalasi Járásbíróság hoz ítéletet.
Jáger Levente
Fotók: police.hu