Kilencen sérültek a balesetben
Sziréna

Kilencen sérültek a balesetben

Kilencen sérültek meg abban a balesetben, amely fél hat körül történt Kiskunmajsa és Kömpöc között. A Volkswagen kisbusz egy kanyarban kisodródott és az út menti árokban állt meg Az esthez a kiskunhalasi tűzoltókat is riasztották, a mentők Kiskunhalasról, Kiskunmajsáról és Kiskunfélegyházáról érkeztek a helyszínre, de szükség volt a szentesi mentőhelikopterre is. Két sérült állapota súlyos volt- tudtuk meg.

 
 
- Nyugodj meg, nincs nagy baja- mondta könnyeivel küszködve egy nő a telefonba a tömegbaleset helyszínen, amely Kiskunmajsa és Kömpöc között történt. A Volkswagen egy kanyarban kisodródott és az árokban állt meg. A nő az egyik utas hozzátartozója volt. Amikor a bejelentő közölte, hogy több sérült is lehet, akkor a kiskunhalasi, a kiskunmajsai, kisteleki és kiskunfélegyházi mentőállomást riasztották.
Azt nem lehetett tudni, hogy vannak-e beszorult utasok, ezért a halasi tűzoltók is a helyszínre indultak három autóval. Kiderült, hogy csak az áramtalanításban kellett segédkezniük, a sérülteket a mentők kiemelték az autóból. Megtudtuk, hogy két súlyos sérült volt, egyiküket helikopterrel szállították a szegedi klinikára, a másikat pedig mentővel a kecskeméti megyei kórházba.
Hét könnyebb sérült volt, őket a halasi kórház baleseti ambulanciáján látják el. Az utasok magyar és román állampolgárok voltak. Először még teljes útzár volt, amit aztán félpályásra módosították, miután elvitték a sérülteket. A kisbusz kitört két kilométerkövet is, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a VW nem tört össze és nem ment neki az útmenti fának. A feltételezések szerint a jármű megcsúszhatott a vizes aszfalton a balos kanyarban, a sofőr pedig elvesztette uralmát az autó felett. 
Majdnem ugyanezen a helyen már történt egy súlyos baleset, áprilisban egy Seat rohant fának, a sofőr életveszélyesen megsérült. Egy évvel ezelőtt Bodoglár határában ütközött két kisbusz, ott is román és magyar állampolgárok sérültek meg. 
Jáger Levente (GALÉRIA)