Mercedes ütközött a kanyarodó Golffal
Sziréna

Mercedes ütközött a kanyarodó Golffal

Három sérültje van annak a balesetnek, amely fél egy körül történt Kiskunhalas határában, az 53-as főúton. Egy szerb rendszámú Mercedes ütközött egy magyar rendszámú Volkswagen Golffal, amely balra akart kanyarodni. Mindkét jármú csúnyán összetört, a helyszínre tolmácsot hívtak, aki nemcsak a szerb sofőr, hanem a karambol szemtanúinak, egy szerb rendszámú kisbusz utasainak meghallgatásában is segített.

 
 
 
 
Súlyos baleset történt Kiskunhalastól két kilométerre, az 53-as főúton. Egy szerb rendszámú Mercedes sofőrjének elmondása szerint Tompa felől jött egy előtte haladó Volkswagen Golf hirtelen kitette az irányjelzőjét és balra szeretett volna fordulni. A Mercedes már előzésbe kezdett, ezt észrevette a magyar sofőr, visszahúzta a kormányt, de így is összeütköztek.
A Mercedes eleje tört össze, míg a Golf megpördült, a jobb hátulja roncsolódott és az árok szélén állt meg. Szerencsére nem borult fel. Ketten utaztak benne, mindketten megsérültek, mentővel a halasi kórházba szállították őket. Ugyancsak megsérült a Mercedes jobb első ülésén ülő szerb állampolgár is. A helyszínelés és a műszaki mentés teljes útzár mellett kezdődött meg, majd félpályás lett, rendőri irányítás mellett haladt a forgalom.
A helyszínre tolmácsot hívtak, aki a sofőr és a szemtanúk meghallgatásában segített. Mint megtudtuk: egy kisbusz utasai láthatták a karambolt, ezért őket megkérte a szerb sofőr, maradjanak ott. A felelősség tisztázása a halasi rendőrkapitányság közlekedésrendészetének feladata lesz. A helyszínelés nem sokkal fél három után befejeződött.
Jáger Levente (GALÉRIA)