Áramlopásért emelhetnek ellenük vádat
Sziréna

Áramlopásért emelhetnek ellenük vádat

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Zsuzsanna 39 éves és T. Ildikó 34 éves helyi lakosok ellen. A két nő ellen hamarosan vádat emelhet az ügyészség.

 
 
 
 
 
 
 
A nők a rendelkezésre álló adatok alapján kiskunhalasi otthonuk előtt álló egyik villanyoszlopra - illegális rákötéssel - rácsatlakoztak és 2014. október 15. és 2016. április 28. között hozzávetőleg 200 ezer forint értékű elektromos áramot loptak el. A halasi rendőrkapitányság nyomozói a napokban befejezték az ügyben a vizsgálatot, a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek küldik meg.
Néhány éve Kiskunhalason egy tragédia is történt illegális áramvételezés miatt. A család két éves kislánya halt meg, akik szabálytalanul kötötték vissza az áramvezetéket a házba. A gyerek az ajtó mellett húzódó vezetéket fogta meg véletlen, az áramütés miatt súlyos sérülésekkel szállították a szegedi klinikára, ahol nem sokkal később meghalt a kislány. A szolgáltató a felhalmozódott tartozás miatt kapcsolta ki korábban az áramszolgáltatást.
Pozsgai Ákos
Fotó: Rendőrség