Nagyon összetört a BMW
Sziréna

Nagyon összetört a BMW

Fűkaszának ütközött egy BMW hétfőn délután az 53-as főúton, Balotaszállástól nem messze. A balesetben az autó eleje alaposan összetört, de a benne utazó békéscsabai fiatalok nem sérültek meg. A sofőr azt mondja, valamin megcsúszhatott a jármű, mert irányíthatatlanná vált. 

 
 
Szerencsés kimenetelű, de jelentős anyagi kárral járó baleset helyszíne volt az 53-as főút, a balotai elágazás közelében. Mint a helyszínen megtudtuk a Kiskunhalas felől érkező BMW egy éles jobbos kanyar után nekiütközött a közútkezelő fűkaszáló munkagépének. Az autóban két békéscsabai fiatal utazott. A sofőr érdeklődésünkre azt mondta, hogy valamin megcsúszott a jármű, ezért csapódott neki a traktornak. Hozzátette, betartotta a megengedett sebességet.  A körülmények pontos tisztázása a halasi kapitányság közlekedésrendészetének feladata lesz. 
Az aszfalton több méter hosszúságban lehetett olajfoltot látni, de azt nem tudni, hogy a baleset előtt ott volt-e. A helyszínelés idején félpályás útzár volt érvényben, a forgalom rendőri irányítás mellett haladt. Már a szerencsétlenül járt BMW trélerre rakása zajlott, amikor kisebb csattanást lehetett a helyszínen hallani. A baleset miatt lassító sorban egy Suzuki hátulról nekicsúszott egy Opelnek. Ennél az esetnél sem sérült meg senki. 
Jáger Levente