Füst miatt riasztották a tűzoltókat a halasi kórházból
Sziréna

Füst miatt riasztották a tűzoltókat a halasi kórházból

Három tűzoltóautó fékezett tegnap késő este a Kiskunhalasi Semmelweis Kórháznál. Néhány perccel korábban a dolgozók furcsa szagra és füstre lettek figyelmesek, ekkor riasztották a halasi lánglovagokat. Szerencsére nem volt komoly veszély, mint kiderült, egy régi trafószekrény füstölt, így szinte pár perc alatt sikerült elhárítani a probléma forrását.

 
Többen is kérdezték szerkesztőségünktől, hogy mi történt tegnap este a kórházban, hiszen több villogó tűzoltóautót is láttak Semmelweis Kórháznál. Telefonon értük el dr. Romhányi Zoltán főigazgatót, aki elmondta, hogy szerencsére nem történt nagy baj. A földszinten dolgozók furcsa szagra lettek figyelmesek, majd nem sokkal később észrevették, hogy füst szállingózik az egyik trafószekrényből. Értesítették a tűzoltókat, akik rövid időn belül a helyszínre értek.
Úgy tudjuk, a régi trafószekrény túlhevült, felizzott, ez okozta a füstölést. Tűz nem volt, így a lánglovagoknak csak egy kisebb poroltóra volt szükségük. Ezt követően alaposan átszellőztették az épületet, majd nem sokkal később távoztak is a helyszínről. Az eset során senki nem sérült meg, az anyagi kár minimális.
Szöveg: Szőri Attila