Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a tompai férfit, aki egy kalapáccsal meggyilkolta nála csaknem harminc évvel fiatalabb barátját. A táblabíróság emberölés bűntettében és súlyos testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 57 esztendős vádlottat - tudatta az MTI-vel a Szegedi Ítélőtábla.

 


A nős vádlott a 2000-es évek elején épített egy tanyát Tompán, ideje nagy részét ott töltötte. A vádlott homoszexuális fiatal férfiak társaságát kereste, többükkel is volt kapcsolata. 2009-ben ismerkedett meg az akkor 17 esztendős későbbi sértettel, akivel szoros baráti, majd szexuális viszonya alakult ki. A sértett azonban csak akkor ment bele szexuális együttlétekbe a vádlottal, ha ittas volt. A vádlott ezért többször is kocsmába vitte a fiatal férfit.

A vádlott folyamatos féltékenysége és anyagi jellegű konfliktusok miatt gyakori volt a vita és veszekedés köztük. 2011. szeptember 12-én is összeszólalkoztak, majd a vádlott azt kérte barátjától, hogy nézzen be a kocsija alá, majd hátulról egy vascsővel háromszor fejbe vágta. A másnap szédülésre és fejfájásra panaszkodó férfit a kiskunhalasi kórházban látták el, könnyebb sérüléseket szenvedett.


2013. március 4-én a sértett napközben a tanyán italozott, majd délután a vádlott szexuális kapcsolatot létesített a fiatal férfival. Amikor később a sértett el akart menni egy barátjához, összevesztek. A vita hevében a vádlott felkapott egy kalapácsot, és azzal többször fejbe vágta a sértettet. Miután az áldozat földre került, a vádlott még egyszer lesújtott rá. A vádlott látta, hogy a sértett fejéből vér folyik és nem mozdul, ezért a testét egy a tanya mögötti gödörhöz húzta, majd hamuval és háztartási hulladékkal fedte be. A férfi eltüntette a vérnyomokat, és az áldozat kerékpárját is elrejtette.

A sértettet eltűntként keresték, nagy erőkkel egy a tanyához közeli erdőt is átkutattak, majd a közigazgatási eljárást július 1-jén lezárták. A vizsgálat augusztus 22-én indult újra, ekkor vizsgálták át a tanyát és találták meg a holttestet. A szakértői vélemény szerint az áldozat már az elföldelés előtt életét vesztette. A táblabíróság döntésével - enyhítő körülményekre tekintettel - mérsékelte a vádlottra első fokon kiszabott tizennégy éves büntetést.
Halasmédia Online
Fotó: Rendőrség, Pozsgai Ákos

trans 
Get Adobe Flash player

Notice: Undefined index: v in /var/www/modules/mod_vidbox3/mod_vidbox3.php on line 47
Képújsághirdetések
trans 
Get Adobe Flash player
trans 
Get Adobe Flash player

Hírnaptár

Január 2017
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5