Halasról szólt a harmonika (galéria)
Kultúra

Halasról szólt a harmonika (galéria)

Harmonika szótól, fúvós zenekari koncerttől volt hangos szombaton délelőtt Kiskunhalas Város központja. Kardos Zsolt harmonika előadó szervezésében térzenét tartottak délelőtt 11 órától a Bethlen Gábor téren. Az alkalmi harmonikás együttes mellett az eseményen a Halas Concert Band is fellépet. A közönség imádta a térmuzsikát és az alig félórás rögtönzött koncert előadóit alig engedte el a befejezéskor. A harmonikások hangszerkiállítást is rendeznek és este koncertet adnak a Tiszti Klubban.
(►) Nyílt napra várta a diákokat a rendőrség (galéria)
Sziréna

(►) Nyílt napra várta a diákokat a rendőrség (galéria)

Látványos bemutatókkal várta az érdeklődőket a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság és Készenléti Rendőrség. A Mártírok útján található bázison megrendezett nyílt nap célja az volt, hogy kedvet csináljanak a diákoknak a szép, de nehéz hivatáshoz. Ennek érdekében minden rendelkezésre álló eszközt bevetettek.
Dallista Delhusa Gjon-nal
Kultúra

Dallista Delhusa Gjon-nal

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Delhusa Gjon: Pedro kocsmája című dala is szerepel. Az április 21-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
(►) „Az ember véges számú esélyt kap az újrakezdésre”
Sziréna

(►) „Az ember véges számú esélyt kap az újrakezdésre”

Lélekketrec címmel hirdetett előadássorozatot és kiállítást a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. A projekt célja, hogy pozitív változást hozzanak a társadalomban, és segítséget nyújtsanak az emberkereskedelem és a kábítószerfogyasztás káros hatásainak csökkentésében.
Jól halad a Kopolyai út második szakaszának felújítása (galéria)
Közélet

Jól halad a Kopolyai út második szakaszának felújítása (galéria)

További egy kilométere újul meg az egyik legforgalmasabb halasi gyűjtőút. Tavaly ősszel 900 méteres hosszúságban készült el a Kopolyai út külterületi része, a mostani renoválás ennek végétől a Tinódi utcai kereszteződésig tart. Jól haladnak a munkálatok, ezekben a napokban a régi burkolat eltávolítása van folyamatban, a forgalmatjelzőőrök irányítják.
Szombaton zenéről, táncról szól a város
Kultúra

Szombaton zenéről, táncról szól a város

Két nagyszabású kulturális csemege kínál szabadidő hasznos eltöltést a Kiskunhalason élőknek, vagy a városunkba ellátogatóknak. Napközben és este is Halasról szól a harmonika címmel harmonika kiállítás és koncert (szabadtéri is a főtéren) helyszíne lesz városunk. A Stúdió 2000 TSE pedig a táncvilágnapjához köthető nagyszabású és hagyományos táncgáláját tartja este 7 órától a Dékáni sportcsarnokban.
Tisztítják a jánoshalmi ivóvízhálózatot
Közélet

Tisztítják a jánoshalmi ivóvízhálózatot

Szakmai okok miatt lehet zavarosabb az ivóvíz a következő napokban Jánoshalmán.
Szivacsdugós/mechanikai hálózat tisztítást végeznek a Kiskunvíz Kft. szakemberei a települési ivóvízhálózaton.
(►) Krámli Kinga és a Sóstó-dal
Kultúra

(►) Krámli Kinga és a Sóstó-dal

Komoly  marketinggel támogatták meg a halasi Sóstót. Stenkes Kapitány szerzeményében, ennek alapját egy 1958-as, kiskunhalasi gyűjtésű dal adja, amelyet a városunkhoz ezer szállal kötődő Krámli Kinga énekel. A premieért követően többek között nekünk, halasiaknak is ajánlja a számot az énekesnő.
Választási irányelvek a Halasmédiában
Közélet

Választási irányelvek a Halasmédiában

A 2024. évi, június 9-i választáson egy napon, közös eljárásban választják meg az európai parlamenti képviselőket, az önkormányzati képviselőket és polgármestereket, valamint a nemzetiségi önkormányzatok képviselőit. A 2024. évi választásokkal összefüggésben a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. (HVM) felületein a kampányidőszakban történő jelölti megjelenési lehetőségeket irányelvekben fogalmazta meg. A 2024. évi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati, európai parlamenti képviselői választásokkal kapcsolatban létrehozott HVM irányelvek az alábbiakban olvashatók.