Összeírják a halasi hadi emlékhelyeket is
Archívum

Összeírják a halasi hadi emlékhelyeket is

A Kiskunhalason található hadisírokat és emlékműveket is összeírják annak az országos felmérésnek a keretében, amelyet a Honvédelmi Minisztérium indított a Belügyminisztérium közreműködésével.

Kiskunhalason is több hadisír és a hősi halottaknak állított emlékmű és emléktábla található. Többek között az alsóvárosi katolikus temetőben, ahol az I. és II. világháborús hősöknek is található sírkertje és emlékműve.

De a világháborús áldozatoknak a városközpontban a Hősök terén is áll két emlékmű. A vasútállomás előtt az I. világháború hősi halált halt halasi zsidók emlékét őrzi egy emlékhely, míg a zsinagógában a II. világháborúban elesett halasi zsidók emlékét őrzik az ott elhelyezett emléktáblák. A Bethlen Gábor téren pedig egy 56-os emlékoszlop áll, amely az 1956os halasi áldozatok tiszteletére emeltek 1996-ban.

De a leghíresebb és az országban egyedülálló kuruc emlékhely a Kossuth és a Bercsényi utca sarkán álló Búsuló kuruc szobor, amely Damkó József alkotása és 1904-ben avattak fel. A Rákóczi-szabadságharc 1703. október 3-án lezajlott halasi csatájára emlékeztet, amelyben 234-en haltak hősi halált.

A felsoroltakon kívül még több tucat közterületi emlékhely, és az oktatási intézményekben elhelyezett kopjafa és márványtábla őrzi a halasi hősök emlékét, amelyek mind bekerülnek az országos adatbázisba. Az elmúlt években a Pásztortűz Kulturális Egyesület, valamint a Kuruc Vitézek Nyugdíjas Egyesület vállalta magára, és hozta rendbe a temetőkben található katonai emlékhelyeket és sírokat.

Az országos hadisír-felmérési program az első világháború közelgő, századik évfordulója alkalmából induló megemlékezés sorozat miatt vált ismét aktuálissá. A HM közleménye szerint Magyarországon a hadisírokról és a hősi emlékművekről ilyen alaposságú felmérést még nem végeztek.

Hasonló jellegű adatkérés legutoljára 1948-ban történt. 2006-ban az akkori hadisírgondozó iroda megkereste az önkormányzatokat, az akkor törvényi kötelezettség hiányában alig egyharmaduk küldte meg az adatokat. A temetkezési törvény módosításával viszont biztosítottá vált a magyar hadisírok védelme, valamint jogszabályi felhatalmazást kaptak a hadisírgondozók az adatok bekérésére.

A HM társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya által kidolgozott kérdőíveket a BM informatikai rendszerén keresztül már megkapta a halasi önkormányzat is.

A felmérés során nemcsak az általános adatok jelennek meg a kérdőívben, hanem a magyar katonák és az első világháború vonatkozásában valamennyi hősi halott nevét bekérik. A beérkező adatok feldolgozása után a következő lépésben a hadisírok, katonatemetők felújítására indítanak programot.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos

{phocagallery view=category|categoryid=827|limitstart=0|limitcount=0}