Spirituális séta 800 kilométeren át
A hét arca

Spirituális séta 800 kilométeren át

Van, aki vallási indíttatásból, mások lelki feltöltődés reményében gyalogolják végig az El Caminot. Akadnak olyan kalandorok is, akik egyszerűen szeretnék személyesen is megcsodálni azokat a természeti szépségeket, amiket e túra nyújthat. Az utóbbi kategóriába tartozik történetünk két főszereplője, Szarka-Kovács Dániel és Erdélyi Tamás, akik nem kevesebb, mint 800 kilométert gyalogoltak végig életük eddigi legnagyobb kalandja során.

 

Korábban is ismertétek egymást vagy ez a nem mindennapi túra hozott össze benneteket?

ET: Tizennégy évesek voltunk, amikor az akkor még Garbai-szakközépiskola néven futó suliban megismerkedtünk. Nagyon jó barátok lettünk, később Budapesten egy albérletben laktunk, majd ugyanazon a munkahelyen dolgoztunk. Minden a terveink szerint alakult, azonban éreztük, hogy ha fejlődni szeretnénk, külföldön kell szerencsét próbálnunk. Először Manchesterbe költöztünk, ahol sajnos nem azt kaptuk, amire számítottunk, így egy hirtelen jött ötlet nyomán, Máltán próbáltunk szerencsét. Ez baromi jó döntésnek bizonyult. Remek időszak volt, de én folyamatosan éreztem, hogy valami hiányzik még az életemből. Hosszas gondolkodás után meg tudtam fogalmazni, hogy végig szeretném csinálni az El Caminot. Sokat beszélgettünk erről Danival is, és végül ő mondta ki, hogy akkor most belevágunk. November közepén útra is keltünk.

camino02

Mennyire voltatok alaposak az előkészület során? Mindent részletesen megterveztetek?

SZKD: Ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor egyáltalán nem voltunk alaposak. Fizikálisan sem voltunk felkészülve, így gyakorlatilag az első nap végére úgy éreztük, hogy nekünk annyi. Nyolc és fél kilométert sétáltunk hegyi szakaszon, ami teljesen kikészítette a lábainkat. Ott szembesültünk vele, hogy minden nap egy újabb kihívás lesz. Megkaptunk egy listát a túra útvonalán lévő településekről, szálláshelyekről, éttermekről, bárokról, de ezen kívül más segítségünk nem volt. A legnagyobb motiváló erő az volt, hogy megvettük a visszafelé útra a repülőjegyünket, így tudtuk, hogy ha törik, ha szakad, de harmincegy napunk van elérni a célállomást.

ET: Az ajánlott csomagsúly 10 kilogramm volt, mi induláskor fejenként 14 kilót cipeltünk. Mivel télen vágtunk bele a kalandba, meleg váltóruhákra, váltócipőkre, pulóverekre, megfelelő hálózsákra volt szükségünk. Ehhez jött még a magunkkal vitt étel, ital és a technikai eszközök súlya.

elcamino 09

Az időjárás kegyes volt hozzátok? Elég rizikósnak tűnik nekiindulni az ismeretlennek decemberben.

SZKD: Spanyolországban a november-december a két legcsapadékosabb hónap. Indulás előtt édesapám nevetve mondta, hogy elázni megyünk, de én tudtam, hogy nem így lesz. És valami csoda folytán valóban nekem lett igazam. A helyiek azt mondták, nagyon régen nem volt már ilyen száraz decemberük, mint mikor mi ott jártunk. Egyetlen egyszer áztunk meg, mondjuk, akkor nagyon. A zoknink, a cipőnk, minden csupa víz volt. De azt is kibírtuk valahogy.

Könnyen boldogultatok az út során? Hogyan tudtatok például kommunikálni?

SZKD: Vicces volt. A környezet idegen volt, a legtöbben pedig még angolul sem beszéltek. Gyakorlatilag úgy tudnám jellemezni a kommunikációt, mintha olyan Activity-t játszottunk volna, ahol kizárólag mutogatni szabad.

elcamino 13

Utatok során találkoztatok más El Camino túrázókkal is?

ET: Alapvető különbség van a téli és a nyári zarándoktúra között. Télen eléggé családias a légkör, nagyjából ötvenen lehettek, akik velünk egy időben csinálták az El Caminot. A helyiek azt mondták, nyáron több ezerre tehető azok száma, akik belevágnak ebbe a kalandba. A világ minden tájáról találkoztunk túrázókkal. Európai, amerikai, ázsiai és ausztrál emberekkel futottunk össze. Végül sikerült például barátságot kötnünk két ausztrál sráccal, ők voltak Josh és Josh. (nevet)

elcamino 42

Mindenki más indíttatásból vág neki ennek a kalandnak. Vallási vagy más késztetés motivált benneteket az út során?

SZKD: Alapvetően nem vagyok vallásos ember. Nem azt mondom, hogy nem hiszek semmi ilyesmiben, de nem a vallás motivált. Inkább kihívásként tekintettem az El Caminora. Szeretek sétálni, de azért 800 kilométer kicsit durva kalandnak tűnt. A túra végén, mikor átvettük az elismervényt, meg is kérdezték, hogy vallási, spirituális vagy turisztikai célja volt-e annak, hogy végigcsináltuk. Mi a turisztikai célt jelöltük meg. A velünk egyszerre túrázók többsége spirituális „belső” utazásra vágyott, és szerintem ezt maradéktalanul meg is kapták.

Ne gondolkodjatok, vágjátok rá a kérdésre azonnal a választ! Mi volt a legnagyobb hatással rátok az út során? Kedvenc helyszín, legkedvesebb személy, stb…

SZKD: Fú, erről még mi sem beszélgettünk eddig…(sóhajt) Nekem talán a két Josh-sal való találkozás és barátságkötés volt a legszínesebb pontja az útnak.

ET: Nekem az volt a csúcs, hogy a túra során olyan pozitív energiát, olyan életszemléletet kaptam az emberektől, ami garantáltan megváltoztatja majd az egész hátralévő életem.

Mit üzennétek azoknak, akik hasonló dolgokon törik a fejüket, de nem mernek belevágni egy ekkora kalandba?

elcamino 44

SZKD: Az emberek többsége a komfortzónája határain belül érzi jól magát. Pedig az igazi élet ezen a zónán kívül indul. Ha valaki csak a szokásos napi rutinját csinálja, abban nincs ott a fejlődés lehetősége. Amint ki mer lépni ebből a körből, azonnal olyan új impulzusok érik, ezt garantálom. Otthon a fotelben ülve biztosan soha nem fog szembe jönni, mondjuk Josh és Josh.

ET: Otthon ülve nem vagy arra késztetve, hogy magadba szállj, elgondolkodj a problémáidon és azok megoldásán. Sokan beletörődnek abba, hogy van munkájuk, családjuk, és egyszerűen nem akarnak tovább lépni. Ha részt veszel az El Caminon, és napi húsz kilométert magadba mélyedve gyalogolsz, egészen új dimenziók nyílnak meg előtted.

A srácok alaposan dokumentálták az út minden fontos pillanatát. Készítettek egy videosorozatot, aminek epizódjait folyamatosan töltik fel a YouTube csatornájukra és a Facebook oldalaikra.

 

Szöveg: Szőri Attila

Még több cikk

Példa az élete

Példa az élete