Tapasztalatok a kétórás piaci parkolásról
Közélet

Tapasztalatok a kétórás piaci parkolásról

A rendszeres piacra járók már tudják, hogy mi az új rend. Múlt szerdától lépett életbe Halason a parkolási rend módosítása a halasi piacnál. Kétórás parkolási korlátozást vezettek be, azt remélve, hogy így több vásárló tud megállni a piacnál.

Az egyik autó kiáll a parkolóból, egy másik pedig egyből beáll a helyére – ott jártunkkor szemmel láthatóan nagy volt a mozgás a piac épülete melletti nagy parkolóban. A múlt hét óta a szerdai és a szombati napokon reggel 5 és déli 12 óra között csak két órát tölthetnek el a járművek a szóban forgó parkolóban.

Mostanra megvannak az első tapasztalatok az új rend működéséről és fogadtatásáról. – Változó visszajelzéseket kaptunk – mondja Bús József a piac telepvezetője. – A vevők nem bánják, hogy közelebb is meg tudnak állni, az árusok egy része sérelmezte, hogy miután kipakolnak, el kell állniuk ebből a parkolóból. A számukra a Magyar utca és a piac épülete mögötti rész biztosított a parkolásra. A többség viszont megértette, hogy ez az ő érdekükben is történik, hogy több legyen a vevő, nagyobb legyen a forgalom. Tudunk arról, hogy olyan vevők is megjelentek, akik korábban az itteni parkolási gondok miatt jártak ki eddig inkább a bevásárlóközponthoz – fűzte hozzá.

Még több cikk

Korai szüret

Korai szüret

Hozzászólás (0)