Átadták a Merkbau új betonacél üzemét (galériával)
Gazdaság

Átadták a Merkbau új betonacél üzemét (galériával)

Saját kivitelezésben, önerőből épült meg a Merkbau Cégcsoport halasi betonacél üzeme. A több mint 800 négyzetméteres üzemcsarnok az Építőcenter Kft. beruházása volt. A tervek szerint évente 4-8 ezer tonna terméket állítanak majd itt elő.

Knáb János műszaki igazgató a beruházás átadásakor elmondta, a Merkbau ezzel a fejlesztéssel ki tudja szolgálni az egyre növekvő építőipari igényeket, a munkakörülmény és a hatékonyság is jelentősen javult. A dolgozók munkáját új hajlító berendezések segítik, valamint az anyagmozgatáshoz egy öt tonnás daru áll rendelkezésükre. Bányai Gábor országgyűlési képviselő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Merkbau ismét jókor fejlesztett, hatalmas építőipari fellendülés várható, sorra kezdődnek országszerte a nagyberuházások, ezeknél hatalmas mennyiségű betonacélra lesz szükség...

Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere elmondta, a Merkbau a város egyik legstabilabb cége, példaértékű a tevékenységük. A Merkbau név a minőséget jelenti. Sikeresek az üzleti életben, de emellett komoly figyelmet fordítanak a városban működő civil és sportegyesületek felé is. Merényi Jakab tulajdonos, igazgató az átadási ünnepségen további fejlesztésekről is beszámolt. Hamarosan megépül egy korszerű logisztikai bázis, tervben van egy lakatos, asztalos és ács üzem kialakítása, valamint létrehoztak egy oktatási képző központot és kibővítik a szegedi és kecskeméti kereskedelmi egységeiket is. Az eseményről bővebb összefoglalót a kedden 19 órakor jelentkező Híradóban és a szerdán megjelenő Halasi Tükörben láthatnak.