Fajtalista segítheti a kukoricásokat
Gazdaság

Fajtalista segítheti a kukoricásokat

Nincsenek könnyű helyzetben a mezőgazdászok, amikor el kell dönteniük, hogy milyen fajtákat vessenek, hiszen vagy a túl sok csapadék vagy a száraz forróság okoz bosszúságot. A Vetőmag Szövetség az agrárkamarával egyetértésben az őszibúzához hasonlóan idén is végez kukorica-fajtakísérleteket, melyek eredményei segíthetik a gazdákat. Az egyik kísérleti terület a térségben, Jánoshalmán van.

Halas környékén is sokan foglalkoznak kukoricával. Őket is segítheti a fajtaválasztásban az a tájékoztató, amit az év második felében szeretnének kiadni. A vetőmagokat az ország különböző területein tesztelik, így fel tudják mérni, hogy melyik fajta hol hogyan viselkedik, hogyan fejlődik, milyen termést hoz az adott időjárási és talaj adottságok között, és amelyik jól teljesít azt lesz célszerű az adott területen használni. A kukorica kísérletben 34 fajta vesz részt, melyeket az ország 11 pontján tesztelnek, a Vetőmag Szövetség közlése szerint az egyik ilyen terület Jánoshalmán van. A kísérletek eredményeiről az év második felében összefoglaló kiadványok készülnek, amelyeket mindenki számára elérhetővé tesznek.

Még több cikk

Vége az aratásnak

Vége az aratásnak

Korai szüret

Korai szüret