(►) Ilyen még nem volt! Lánykérés a Szüreti Fesztivál nagyszínpadán
Közélet

(►) Ilyen még nem volt! Lánykérés a Szüreti Fesztivál nagyszínpadán

Szombaton este a zuhogó eső és a villámlás ellenére is sokan voltak kint a Bethlen Gábor téren. Az biztos, hogy akik a Boban Markovics koncert előtti pillanatokban a színpadnál álltak, emlékezetes jelenetnek lehettek szemtanúi.

Tegnap reggel egy Edvin nevű fiatalember kereste meg a rendezvényt szervező Halasi Média és Kultúra Kft munkatársait. Azt mondta, ő is és párja is Szerbiából költöztek Kiskunhalasra, ezért Edvin számára egyértelmű volt, hogy a főtéri Boban Markovics koncert előtt szerette volna megkérni párja kezét.

Evelin, a menyasszonyjelölt semmit nem tudott Edvin „akciójáról”. Szombaton este 7 óra után pár perccel már komoly tömeg állt a színpad előtt. Ekkor hangzott el a műsorvezetői felhívás, hogy Edvin és kedvese menjen fel a világot jelentő deszkákra. A fiatalember nem várt sokat, mikrofont ragadott és feltette a nagy kérdést szíve választottjának.

A válasz természetesen IGEN volt, ezt a közönség és Boban Markovics zenekara is nagy ovációval fogadta. Mint megtudtuk, a fiataloknál tervben volt már az eljegyzés, de a menyasszony egyáltalán nem sejtette, hogy ilyen rendhagyó módon kérik majd meg a kezét.

Sok boldogságot és sok-sok együtt töltött évet kíván szerkesztőségünk a fiatal párnak.