Csütörtökön viszik a fenyőket
Közélet

Csütörtökön viszik a fenyőket

Január 23-án szállítják el Halasról a konténerek mellé és a kukák helyére kitett fenyőket. Azt kérik a lakosságtól, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. A fákról minden díszt le kell szedni. Csütörtök után a lakosságnak már magának kell gondoskodnia az egykori karácsonyfák elhelyezéséről.

anuár második felében járunk, ideje megválni a karácsonyfáktól. Sokan mostanra már leszedték a díszeket a fákról, hiszen az élő fenyők a meleg lakásokban ilyenkor már javában hullatják a tűleveleiket. A fákat az előző évek gyakorlatához hasonlóan idén is elszállítja a szolgáltató. A héten lesz az utolsó szállítási nap.

A fenyőfákat a konténerek mellé kell elhelyezni, családi házaknál ki az utcára, jól látható helyre, oda ahová a kukákat szokták kitenni. Azt kérik, hogy a fenyőket 23-án reggel 6 óráig tegyék ki és hagyják kint az elszállításig. A fákat oly módon kell kitenni, hogy a begyűjtést végző gépjármű meg tudja azokat közelíteni, illetve fontos, hogy kézi erővel mozgathatóak legyenek. Aki lemarad a szállítási napról, már ne tegye ki a fákat a közterületekre. Ilyen esetben mindenkinek saját magának kell gondoskodnia az egykori karácsonyfa elhelyezéséről.