„Mancs és Tappancs két kis jó barát”
Közélet

„Mancs és Tappancs két kis jó barát”

Játékos formában ismerkedtek a közlekedés szabályaival a Felsővárosi-iskolában a gyermekek. A meghívott szakemberek mellett négylábú segítők is hozzájárultak a program sikeréhez.

- Elsőre talán meglepő lehet, de egy kutyussal és egy kecskével érkeztünk Kiskunhalasra azért, hogy az óvodásokat és a kisiskolásokat a közlekedés szabályainak betartására oktassuk. Tesszük mindezt zenés, éneklős, játékos formában. Hű segítőtársam, Mancs a gyerekek kedvence már évek óta. Akárhová megyünk, mindenhol felfigyelnek a mutatványaira, közben pedig szinte észrevétlenül, játszva tanulják meg az alap KRESZ szabályokat. Mivel ezek a gyerekek főként gyalog és kerékpárral közlekednek, elsősorban ilyen szituációkra hívjuk fel figyelmüket – mondta Fejes Rózsa, a Mancs-Ranch Állati Suli alapítója.

Farkasné Wodring Zsuzsanna, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója szerint is a kicsik sokkal könnyebben elsajátítják a hasznos információkat, ha ilyen játékos formában mutatják be számukra a KRESZ-t.

A pozitív hatás pedig már a helyszínen jól mérhető volt. A megkérdezett gyerekek remekül el tudták mondani, mi a teendőjük, ha egy gyalogátkelőhöz érnek, vagy mit kell tenniük kerékpározás közben, a városban.

A rendezvényről további részletek olvashatók a Halasi Tükör friss lapszámában.