Megérkezett Halasra a Missziós Kereszt (galéria)
Közélet

Megérkezett Halasra a Missziós Kereszt (galéria)

Nem sokkal a déli harangszót követően megérkezett az alsóvárosi római katolikus templomhoz a budapesti rendezésű, Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumát, a Missziós Keresztet szállító jármű. Ozsvári Csaba ötvösművész alkotását Hozdik Zsolt plébános fogadta több hívővel együtt, akik kíváncsi volt a különleges jelképre. A Missziós Kereszt hétfőig lesz a helyi katolikus közösségnél.

Közel három méter magas, tölgyfából készült, bronz borításokkal díszített. Leveles, indás mintázatában az ősi magyar életfamotívum jelenik meg, a páva megjelenítésével pedig ókeresztény stílusjegyet is visel. A Missziós Kereszt a Kárpát-medencében tett utazása során pénteken, nem sokkal déli 12 óra után Kiskunhalasra érkezett, az elkövetkező három napban az alsóvárosi római katolikus templomban lesz látható. A helyi katolikus közösség már nagyon várta ezt az alkalmat, többen ott voltak a budapesti, Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumának érkezésekor Isten házánál. A keresztet Hozdik Zsolt tiszteletbeli kanonok, plébános fogadta.

A Missziós Kereszt hétfőn délelőttig lesz a halasi templomban. A katolikusok változatos, tartalmas programokkal készültek a jeles alkalomból. - Holnap reggel 9 órakor egy imádsággal kezdünk, majd én tartok egy előadást, beszámolót, amelyben a kereszten lévő harminc szentről lesz szó. Délután négy órától pedig szerintem egy nagyon vonzó eseményünk lesz. A szentmise kezdetéig Csiszér László, az ország egyik legnevesebb keresztény zenésze kiséretében lesz egy dicsőítés a kereszt és az oltári szentség előtt. Öt órától a Szent Pál megtérésének ünnepe szentmiséje lesz. Ezt követően ökumenikus alkalom lesz, Szabóné Kovács Teodóra református lelkész lesz itt velünk, hogy hirdesse az igét.

Vasárnap 10 órától Bábel Balázs érsek atya tart szentmisét, utána csendes imádság lesz. Délután fél négytől szentségimádásra kerül sor, majd a hagyományos misénket követően itt lesz az ökumenikus imahét záróeseménye, Bödecs Pál nagytiszteletű úr. Hétfőn 8 órakor lesz a búcsúzó szentmise, amelyre meghívtuk a Szent József Katolikus Általános Iskola diákjait, de erre is mindenkit szeretettel várunk - tájékoztatta szerkesztőségünket Hozdik Zsolt tiszteletbeli kanonok, plébános. (Részletek a 19 órakor kezdődő híradóban.)