Mosolyt kértek a halasiaktól

World Smile Day-t tartottak Halason. A mosoly világnapja alkalmából vidám üzenetekkel próbáltak mosolyt csalni az emberek arcára a Bibó gimnázium diákjai. Kedden délelőtt a városközpontban sétálóknak adtak át „mosolygós” üzeneteket és a parkoló autók szélvédői mögé is kerültek a színes lapocskákból.

A fiatalok többnyire elérték a céljukat, volt, aki meg is könnyezte a kedves gesztust, de olyan is akadt, aki nem kért az üzenetből és komoran tovább sietett. Egy New York-ból hazalátogatott hölgy azt mondta neki most pont erre volt szüksége, mert már hiányzott a vidámság és a mosoly.

A Bibó gimnáziumban már több éves hagyománya van annak, hogy diákok kedves üzenetekkel próbálnak pár vidám pillanatot okozni a mindennapok nagy rohanásában. (Pár nappal ezelőtt ingyen öleléssel lepték meg a járókelőket a Halasra érkezett cserediákok szintén hasonló céllal.)

Harvey Ball a szmájli ősatyja 1999-ben vezette be a Mosoly világnapját. Az volt a célja hogy ezen a napon mindenki ajándékozzon egy mosolyt a másiknak, vallástól, lakóhelytől és politikai hozzáállástól függetlenül. A mosolynap hivatalos dátuma minden év októberének első péntekje.

Fehér Erika