Szabadi István is indul a polgármesteri székért
Közélet

Szabadi István is indul a polgármesteri székért

Megtartotta kiskunhalasi kampánynyitó rendezvényét a Mi Hazánk Mozgalom. Mint a helyszínen kiderült, a szervezet városunkban is indít polgármesterjelöltet, arról egyelőre nincsenek információk, hogy a különböző körzetekben indulnak-e képviselőjelöltek a mozgalom színeiben.

A Csipke Hotel konferenciatermében összegyűlt érdeklődőket elsőként Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom országos elnöke köszöntötte. Elmondta, büszke arra, amit eddig elértek a Mi Hazánkkal és komoly tervekkel tekintenek a kampányidőszakra.

- A Mi Hazánk ma az egyetlen olyan országosan is ismert mozgalom, ami nem köthető sem a Fidesz „urambátyám politikájához”, sem a követhetetlenül összefonódott ellenzékhez. Mi egyértelműen a magyar embereket szeretnénk képviselni, ezzel pedig egy új utat mutatni azoknak, akik csalódtak az elmúlt évtizedek magyar politikájában – mondta köszöntőjében Toroczkai László.

Ezt követően mutatta be a jelenlévőknek a párt kiskunhalasi polgármesterjelöltjét, Szabadi Istvánt.

- Nagy megtiszteltetés ez számomra, hiszen Toroczkai László egy példakép nekem. A Mi Hazánk színeiben indulok az októberi választáson, mivel az elkövetkező években polgármesterként szeretnék tenni a halasi emberekért. Azt már most leszögezem, hogy azokon a dolgokon, amiket a mostani városvezetés indított el, s valóban az emberek érdekeit szolgálják, nem fogok változtatni, a polgármesteri székbe kerülök. Azonban minden olyan területet megreformálnék, ami most nem jól működik. Kiskunhalas egy mosolygós, vidám város. De jelenleg csak egy bizonyos érdekkörnek ilyen szépek a kilátásai itt. Én azok leszek, hogy minden itt élőnek valóban vidámak, örömtelik legyenek a mindennapok – fejtette ki terveit Szabadi István.

Mint elhangzott, a hamarosan induló kampányidőszak elején a Mi Hazánk városunkban egy 12 pontos tervvel áll majd ki az emberek elé. Ezek mind olyan témakörök lesznek, amik mindenkit érintenek, s amiken mielőbb változtatni kellene a jelölt szerint.