Talajterhelési díjat fizet, aki nem kötött rá a szennyvízhálózatra
Közélet

Talajterhelési díjat fizet, aki nem kötött rá a szennyvízhálózatra

Vita, kérdés és ellenszavazat nélkül fogadta el a halasi képviselő-testület a talajterhelési díjról szóló előterjesztését. A döntés értelmében november elsejétől fizetnie kell annak, aki nem kötött rá a szennyvízhálózatra, az újraalkotott rendelet szerint a díjat a kibocsátónak önadózással kell megállapítani.

Arról döntött néhány perccel ezelőtt a halasi képviselő-testület, hogy 1.800 forintot kell fizetni minden egyes elfogyasztott köbméter vízmennyiség után annak a tulajdonosnak, aki nem kötötte rá ingatlanját a kiépített szennyvíz-hálózatra. Ez az úgynevezett talajterhelési díj, amelynek megállapítására egy 2003-ban elfogadott törvény ad lehetőséget. Volt erről már egy korábbi rendelete a városnak, amit kiegészítettek, többek között az átalánymegállapítás szempontjaival. Az ellenszavazat, kérdés, vita nélkül elfogadott szabályozás szerint a fizetendő összeget önadózással kell megállapítani, a szükséges formanyomtatvány a halasi városházán igényelhető, illetve letölthető a www.kiskunhalas.hu odalról. Az előterjesztésből kiderült, hogy a bevallás határideje március 31-e, további részletek a rendeletről itt találhatók.  A terveink szerint a témára még visszatérünk híradóinkban.