(►) Heti klippremier
Kultúra

(►) Heti klippremier

Radnóti Miklós versét felfedezték maguknak a zenészek. A legújabb verzió a kiskunhalasi kötődésű Nagy Teodóra hegedűművészt, Szűcs Tamás THOMX dj-t és Hoffer Dani énekest dicséri. A klipnek január 7-én volt a premierje. Aki szeretné megtekinteni, a legnagyobb videómegosztó portálon is eléri. A részletekről maguk az érintettek, a dal készítői és a klip szereplői nyilatkoztak a Halasmédiának.

Szűcs Tamás THOMX: - A Szabó Balázs Bandája című Bájoló mindig is ott volt az örök top 10-es mezőnyben nálam. Éreztem, hogy a DanceFolk világába tökéletesen beépíthető, így elkészítettük mi is a saját verziónkat ebből az 1942-es Radnóti-versből, Nagy Teodórával és Hoffer Danival karöltve. Nemrég forgattuk le a videóklipjét. Mondhatjuk, hogy igen, ez most az abszolút favorit nálunk, de alig várjuk, hogy megmutathassuk a következő saját dalunkat is, amin már csak finomítások vannak

Nagy Teodóra: - Tomival kb. két éve ismertük meg egymást és lényegében ezzel kezdődött el igazán a DanceFolk Show produkció és ekkor kezdtünk el fellépni először klubokban és később fesztiválokon. Tomival teljesen más közegből érkeztünk és azt gondolom, hogy mindketten tudtunk belevinni a produkcióba és a közös zenékbe a saját tapasztalatainkból és világunkból. Tomi nagyon ért a populáris vonalhoz, én pedig szeretek kissé eltávolodni a mainstream trendektől és szeretem az élő hangszereket. Azt hiszem, ez a fúzió, ha fogalmazhatok így, legjobban elsőként a Visszhang-ban jelenik meg, ahol én is alapvetően az élő hangszerek hangzásvilágát próbáltam belevinni és Tomi ehhez adta hozzá azt a populáris vonulatot, amiben ő otthonosan mozog. Azt hiszem, elégedettek lehetünk az eredménnyel és törekszünk a folyamatos fejlődésre.

Hoffer Dani: - Örömmel vállaltam, hogy eléneklem a Bájolót, de úgy, ha a hangom passzol és minőségi produkció lesz. Szerintem a reszelősebb hangkarakterem illik hozzá. Deep house-os alapot készítettünk, ilyen verzió még nem volt korábban. Slágeres a dallama, a vonós részt, az egész dal felépítését Tomi találta ki. Budapesten, a Hármashatár-hegyen, egy nem üzemelő repülőtéren forgattuk a klipünket. Vidám kis társaság jött össze. Profi technikával, jó hangulatban telt az idő, sokat nevettünk. A drónt úgy is használtuk, ahogy nem szokták: embermagasságban. Ettől más hangulata lett a klipnek.

További részletek a Halasi Tükör hetilap január 13-i számában.

Indexkép: Pál László
Belső fotók: dancefolk.hu