Alfa és Omega
Kultúra

Alfa és Omega

Vajgel Pál újabb önálló kiállítással jelentkezett. A kiskunhalasi festőművész legújabb tárlata az Alfa és Omega címet kapta. A programot a Pásztortűz Egyesület szervezte, és a Csipkeházban látogatható.

A közönséget Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke köszöntötte a december 2-i megnyitón. Ismertette, mi várható az est folyamán, majd zene következett a programban. Lauer Zsolt és tanítványa, Rencsár Ábel játszott harsonán.

A rendezvényen Kollarics Gábor mondott beszédet. A gimnáziumi tanár úgy fogalmazott, advent gondolata lehet az a fény, amit a színek adnak. A folytatásban Vajgel Pál alkotásait méltatta.

- A kiállítás gerincét bibliai témájú képei adják. Jézust és bibliai tájat nem lehet csak úgy festeni. Belső képpel kell rendelkezni hozzá. Tiszteletreméltó, aki megpróbálkozik ilyennel – hangsúlyozta Kollarics Gábor.

Vajgel Pál művészete saját élményeiből merít, életszerűséget jelenít meg a középiskolai tanár szerint. A kiskunhalasi alkotó tárlata változatos.

- Válogatással, életképekkel készültem a kiállításra Alfától Omegáig. A tárlat összefoglalja a kezdetet, a véget, az egész életünket – mondta Vajgel Pál. – Mindig spekulálok valami újon. Térhatású alkotásaim is vannak, olyanokat is hoztam – tette hozzá.

A rendezvényen fellépett a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola másik formációja is. A magánének tanszak kamarakórusát Kovács Zsuzsanna tanárnő vezette.

Az eseményről további részletek a Halasi Tükör hetilap december 11-i számában.

Még több cikk

Térzenei sorozat indult

Térzenei sorozat indult

Jazz szombat a főtéren

Jazz szombat a főtéren

Dallista július 5-re

Dallista július 5-re

Klubest a malomról

Klubest a malomról