Borkommunikáció
Kultúra

Borkommunikáció


A Mikulás napi budapesti rendezvény után Kiskunhalason lesz a Borkommunikáció című exkluzív kötet újabb bemutatója. Szerkesztőjével, a kiskunhalasi kötődésű Veszelszki Ágnessel január 8-án 18 órakor találkozhat a közönség a Forrás-Új Tükör Klubban. A program helyszíne ezúttal is a Közösségek Háza lesz a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében.

December 6-án Budapesten mutatták be a Századvég Kiadó gondozásában megjelent Borkommunikáció – Aszútól a zenitig című kötetet. Az eseményen köszöntőt mondott Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke, a könyvet Mészáros Gabriella borakadémikus, a Borkollégium társalapítója mutatta be. Amint a Rókusfalvy Pál moderálta eseményen is elhangzott, a könyv célja a borkommunikáció alapvetésein túl a minőségi, magyar borok fogyasztásának népszerűsítése.

Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke köszöntőbeszédében kiemelte, a 2018-as év különleges a borászat szempontjából, hiszen az elmúlt 10 évhez képest rekordmennyiségű, mintegy 3,8-4 millió hektoliter bort készítettek Magyarországon. Különösen ilyenkor fontos egy olyan kötet megjelenése, amelynek célja, hogy a bor megismerését és fogyasztását népszerűsítse.


Dr. Mészáros Gabriella borakadémikus, a Borkollégium társalapítója szerint a magyar bor akkor lehet versenyképes, ha mellé tesszük az embert, a tájat és a kultúrát, amely az egyes borok hátterét és bázisát adja. A kötet különlegessége az esztétikus kivitelen kívül az, hogy a borász szakmán belül és a borkedvelők számára egyaránt lehet értékes információforrás.

A borakadémikus előadását követően a kötet szerkesztője, dr. Veszelszki Ágnes beszélgetett a húsz szerző közül kettővel a könyvről.

Az impozáns kiállítású, egyben informatív kötet ötletadó szerkesztője dr. Veszelszki Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, aki harmadik éve kínál a hallgatóknak szabadon választható óraként Borkommunikáció kurzust, amely a borról szóló és a borral történő kommunikáció témakörét fogja át. E kurzusból született az összefoglaló kötet ötlete.

A kötet szerzői neves egyetemi kutatók és gyakorlati szakemberek, illetve az egyetemi kurzus kiemelkedő kutatásait is bemutatja két hallgatói csoport. A különleges könyvillusztrációk nagy részét a Borfotópályázat 150 pályázójának közel 750 képe közül választották ki az alkotók. Helyet kapott a kötetben két halasi fotós (Berzátzy Lili és Kiss Renáta) borfotója is.

A Borkommunikáció kötet célja, hogy segítsen az egyre jobb minőségű, egyre változatosabb magyar borok hazai és külföldi megismertetésében – tudatta a Századvég Alapítvány sajtóközleménye. 

A halasi közönség január 8-án ismerheti meg a Borkommunikáció című kötetet. A program 18 órakor kezdődik. A rendezvény végén dr. Veszelszki Ágnes szerkesztő dedikálja is a könyvet az érdeklődőknek. A vendégeket borkóstoló is várja a könyvbemutató alkalmával.

indexkép: Tóth Krisztián
belső fotók: Purger Tamás

Még több cikk

Átjárók

Átjárók