Család-barát-vendégség
Kultúra

Család-barát-vendégség

A Család-barát magazin november 14-i adásában városunk is érintett lesz. A Duna Televízió délelőtti műsora 10 óra 25 perctől várja a képernyők elé a nézőket. Az adás a múzeumokkal foglalkozik, köztük a Csipkeházzal és Kiskunhalassal.  

A Család-barát magazin többek között a gödöllői kastélymúzeumba, a szentendrei skanzenbe és Kiskunhalasra, a Csipkeházba kalauzolja el az érdeklődőket. Az adásban személyesen is részt vesznek, Szécsiné Rédei Éva igazgató és két csipkevarró, Simon Annamária és Hászné Baksa Nikolett. Az MTVA óbudai stúdiójában válaszoltak a műsorvezetők, Novodomszky Éva és Banner Géza kérdéseire. A felvételre november 12-én került sor, mely november 14-én, szombaton 10 óra 25 perctől lesz adásban. 

- Szó esett a halasi csipke történetéről, készítésének technikájáról, a védjegyéről és a megajándékozottak köréről. A központi téma azonban minden múzeum esetében a jelenlegi helyzethez való alkalmazkodás volt – tájékoztatott Szécsiné Rédei Éva. – Elmondtuk, hogy a korábbi időszakhoz képest sokkal aktívabb részvételt tervezünk a virtuális felületeinken. Bemutatjuk az aktuálisan készülő csipkéket online módon. A múzeum iránt érdeklődőknek virtuális tárlatvezetéssel is készülünk – tette hozzá az igazgató. 

Gáspár Monika, a Család-barát magazin felelős szerkesztője a kiskunhalasi kötődésű, világhírű operaénekesnőt, Miklósa Erikát is vendégül hívta a stúdióba. A művésznő halasi csipkés ékszerrel a nyakában beszélt gyerekkori élményeiről, emlékeiről és pályájáról. 

További részletek a Család-barát magazinban, mely adás után visszanézhető az interneten. 

Pál László

Fotó: Szécsiné Rédei Éva

Még több cikk

Karácsonyi dallista

Karácsonyi dallista

Vasárnapi dallista

Vasárnapi dallista

(►) Célok és álmok

(►) Célok és álmok

Dallista január 10

Dallista január 10